Hirdetés

Nagy lépéssel nyitott a kriptomegoldások felé a Mastercard

A Mastercard amerikai ügyfelei a Bakkt segítségével vásárolhatnak, eladhatnak és birtokolhatnak digitális eszközöket, custodial jellegű tárcán keresztül.

A Money 20/20 fintech rendezvényen a Mastercard bejelentette, hogy a Bakkt segítségével kriptomegoldásokat tesz elérhetővé az amerikai kereskedők, bankok, fintech cégek számára.

A Mastercard hálózatán túl a Bakkt digitális eszközplatformjára építenek, integrált, custodial jellegű tárcákkal. Szeretnék kihasználni a kriptomegoldásokat övező figyelmet, így most az amerikai fogyasztók vásárolhatnak, eladhatnak és birtokolhatnak ilyen digitális eszközöket.

A kriptoszolgáltatást egyébként a meglévő hűségprogramokba is integrálják, így a cégek kriptopénzt adhatnak jutalomként, és a hűségpontokat is át lehet váltani ezekre, majd a kriptopénzzel fizetni. A Bakkt szerint a cégek és kereskedők a fiatal fogyasztókat célozták meg az ötlettel, ők állítólag a nem hagyományos tranzakciókat kedvelik. Az ötletet úgy jellemezték, hogy kielégítik a kriptoigényt, egyszerűsítik a fizetéseket és rugalmasabbá teszik a hűségpontos rendszereket.

A Mastercard februárban egyébként kijelentette, hogy a globális hálózatán is támogatja majd a kriptomegoldásokat, így csak idő kérdése, hogy más országokban is hasonló szolgáltatások induljanak. Akkor közel 1 milliárd fogyasztó fizethet kriptopénzzel több mint 30 millió kereskedőnél. Azt viszont nem tudni, hogy milyen kriptovalutákat támogat a Mastercard.

A Bakkt egyébként nemrég lépett tőzsdére, a Google segítségével pedig a Google Pay is könnyebben alakít kriptopénzt fiat pénzzé. A Mastercard a közelmúltban felvásárolta a CipherTrace-t, több kriptocéggel is együttműködésbe kezdett, továbbá új platformokon tesztelné a jegybanki digitális pénzeket.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények