Márciusban a Pannon javított

Márciusban a három hazai mobilszolgáltató előfizetőinek száma 0,34 százalékkal, 9 millió 406 ezerre emelkedett – áll a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) tegnap kiadott jelentésében. A hónap végére az előfizetői szám alapján a Pannon piaci részesedése 33,17 százalékra nőtt a február végi 33,10 százalékról (2005 végén még 33,22 százalék volt). A T-Mobile részesedése az év végi 45 százalék és a február végi 44,91 százalék után március végére 44,89 százalékra csökkent, míg a Vodafone-é 21,94 százalékra mérséklődött az egy hónappal korábbi 21,99 százalékról (2005 végén 21,78 százalék volt).

A forgalmazásban részt vevő, azaz az utolsó három hónapban hívást vagy SMS-t indító, illetve fogadó feltöltéses, valamint az előfizetéses kártyák száma márciusban mintegy 1500 darabbal, 8 millió 751 ezerre csökkent. E mutató alapján március végén a T-Mobile piaci részesedése 45,00 százalék (február végén 44,99 százalék), a Pannoné 33,59 százalék (február végén 33,55 százalék), a Vodafone-é pedig 21,41 százalék (február végén 21,45 százalék) volt.

Az NHH-jelentés arra is kitér, hogy az első negyedévben folytatódott a teljes ügyfélszámon belül a pre-paid (feltöltéses) kártyát használók arányának csökkenése. A negyedév végén az összes kártya 67,47 százaléka volt pre-paid, míg 2005 végén ez az arány 68,24 százalék, 2005 első negyedévének végén pedig még 72,06 százalék volt.

A három szolgáltató ügyfelei márciusban 3748 számot hordoztak a 2004 májusa óta igénybe vehető mobilszám-hordozhatóság keretében, ezzel a szolgáltatót váltó ügyfelek száma összesen 110 126-ra nőtt.

Azóta történt

Előzmények

  • Februárban is erősített a Vodafone

    Egy hónap alatt 25 ezerrel nőtt a mobil-előfizetők száma. Egyedül a legkisebb szolgáltató növelte a részesedését.

  • Tavaly csak a Vodafone erősített

    A piac telítődését jelzi, hogy lassul a mobilosok táborának növekedési üteme. A Pannon és a T-Mobile is veszített részesedéséből.