Hirdetés

Már nyáron megkezdődhet a honi televíziózás új korszaka

Közelebb került a földfelszíni sugárzású digitális műsorszórás elindulása Magyarországon, miután a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) az Országgyűlés eseti bizottságának jóváhagyásával honlapján nyilvános konzultációra bocsátotta a digitális átállást megalapozó, országos földfelszíni digitális televízió (DVB-T) és rádió (T-DAB) műsorszóró pályázatok kiírási dokumentációját.

A digitális átállás célja a nemzeti kincset jelentő frekvenciakészletnek a jelenleginél hatékonyabb felhasználása, a médiapluralizmus növelése, a fenntartható és hatékony piaci verseny megteremtése a digitális műsorterjesztésben. Emellett fontos célkitűzés a fogyasztói tájékozottság és tudatosság növelése, valamint a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok digitális szolgáltatásokhoz való hozzáférésének elősegítése is.

Hirdetés

Még idén kezdődik?

A műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007-évi LXXIV törvény szerint az NHH-nak a végleges pályázatokat a konzultációt követően, az Országgyűlés eseti bizottságának ismételt jóváhagyásával legkésőbb 2008 végéig kell megjelentetnie, de a hatóság szándékai szerint erre még idén tavasszal sor kerülhet. Ebben az esetben a pályázatok eredményhirdetése 2008 nyarán várható és a digitális földfelszíni műsorszórás még idén beindulhat Magyarországon. Az Európai Unióban - és így Magyarországon is - a földfelszíni analóg műsorszórást legkésőbb 2011. december 31-ig a digitális technológiának kell felváltania, míg a rádiózás területén a digitális átállás tervezett időpontja 2014 vége.

A törvény alapján a pályázatok nyertesei 12 évre szóló, üzemeltetési jogosultságot nyerhetnek majd el. Az NHH két pályázatot ír majd ki, az egyik pályázat öt digitális televízió műsorszóró hálózat (multiplex) üzemeltetési jogosultságának megszerzésére, a másik pedig egy a VHF sávban működő digitális rádió műsorszóró hálózat üzemeltetési jogosultságára vonatkozik. A televíziós multiplexeknek a hálózatok teljes kiépítése után a lakosság 94 százalékát, a rádiósnak szintén a lakosság 94 százalékát kell elérnie.

Árcsökkentő hatása is lehet

Az NHH júniusi lakossági felmérése szerint jelenleg a magyarországi háztartások 99 százaléka rendelkezik televízióval, a háztartások fele legalább kettővel. A háztartások 23%-a kizárólag (analóg) földfelszíni vétellel rendelkezik (ezt a technológiát összességében 31% használja).

2007 tavaszán a háztartások 61,3 százaléka kábeltelevízió előfizető volt, és az elmúlt évben jelentős növekedés után már mintegy 450 ezer háztartásban volt előfizetéses műholdas szolgáltatás. Az elmúlt években az egyedi parabolás, illetve a legfeljebb tető- vagy szobaantennás háztartások száma erőteljesen csökkent. Ezeket a platformokat 60, illetve 180 ezer háztartás hagyta el az elmúlt 2 évben – de még így is közel 1 millió magyarországi háztartásban csak ezeken a módokon lehet „venni” a tévéműsorokat.

Összességében a digitális átállás növeli majd a versenyt a televíziós piacon a platformok között, így hozzájárulhat az árak csökkenéséhez, a szolgáltatások minőségének javításához, a választék növeléséhez, valamint új digitális szolgáltatások elterjedéséhez.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények