Már hivatalos: fél évet késik a PlayStation 3!

A Sony Computer Entertainment november elejére halasztja a PlayStation 3 játékkonzol piaci bevezetését – jelentette reggel a Reuters. A vállalat elnöke, Ken Kutaragi ma egy szoftverfejlesztők számára rendezett eseményen erősítette meg hivatalosan is az elemzők által már régóta gyanított csúszást. A cégvezető elmondta, hogy a gép – a korábbi gyakorlattal szakítva – egy időben kerül majd forgalomba az Egyesült Államokban, Japánban és Európában.

Amint arról beszámoltunk, a bejelentés nem volt váratlan, a Sony ugyanis meghívta a sajtó képviselőit az egyébként számukra érdektelen rendezvényre, amiből a megfigyelők arra következtettek, hogy a játékkonzol premierjével kapcsolatban is elhangoznak információk. A késés egyben azt jelenti, hogy a Microsoft Xbox 360 masinája gyakorlatilag egy éven keresztül a nagy rivális nélkül lubickolhat a piacon. Hogy a Nintendo Revolution néven fejlesztett konzoljával mikor száll be a versenybe, egyelőre szintén nem tudni.


Fantom-kép

A Sony már korábban is elismerte, hogy a premier csúszhat, ha a gépben használt új technológiák specifikációinak véglegesítése tovább késik – lapértesülések szerint konkrétan a Blu-ray lemezek másolásvédelméről van szó –, de a PlayStation 3 hivatalos honlapján még ma is az olvasható: „[Megjelenik] 2006 tavaszán”. A szakértők többsége teljesen kizártnak tartotta a tavaszi premiert. Ők a japán bemutatót nyárra – a júliusi iskolakezdési és egyben nagy bevásárlási szezon előttre – várták, és egybehangzóan állították, hogy a vállalatnak csupán arra kell figyelnie, hogy Amerikát még karácsony előtt el tudja árasztani az új gépekkel. Úgy tűnik azonban, hogy a késés okai súlyosabbak annál, hogy a konzolpiacon hagyományosnak tekinthető, régiónként többlépcsős bevezetést tartani lehessen. Ha a cég az ünnepi szezonról is lemaradt volna, az egyenértékű lett volna a bukással, ezért dönthettek a novemberi globális premier mellett.

A hírügynökség híradása nem tér ki arra, hogy Kutaragi a gép tervezett fogyasztói áráról is szólt volna.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények