Már a magassarkút viselő nőkben sem bízhatunk

A human engineering iskolapéldája az a kínai nő, aki saját magát dobja be céljai eléréséért, eszköztárát pedig ruhaként hordja.

Világítós miniszoknyájával hódított a nyár derekán SexyCyborg, aki akkor azt nyilatkozta, nagyon szeret barkácsolni, a távirányítású, LED világítással ellátott ruhadarab pedig egyszerű ujjgyakorlat volt számára.


[+]

Alig pár héttel később már a cipője is világított, természetesen azt is ő maga készítette. A kínai hölgy hisz a nyílt forráskódú megoldásokban, kedveli a 3D nyomtatást és azt állítja, autodidakta módon, különböző netes útmutatók alapján fejleszti tudását. Azért persze eljár Open Hardware találkozókra és szórakoztatónak találja a startup-világ érdeklődését is iránta.


[+]

Legújabb projektje egy olyan 3D nyomtatott cipő, aminek a sarka szétszedhető és üreges, ebbe érdekes holmikat rejtett el. A Wu Ying Shoes névre keresztelt alkotás belsejébe belefért egy router, egy zártörő készlet, illetve egy csomag pótakku is. Az ötletet a Mr. Robot című sorozatból kölcsönözte, ami az egyik kedvence.


[+]

A TP-Link TL-MR10U routeren egyébként OpenWRT fut (illetve Wispi és Jasager), ami folyamatosan logol, gyűjti az adatokat, ha pedig a hálózati csatlakozóval ráköti valamilyen rendszerre, akkor SSH tunnel segítségével hozzáférést biztosít számára.


[+]

SexyCyborg saját magát természetes mézescsuporként írja le, kihívó öltözéke és bájos mosolya, testéhez képest aránytalanul nagy implantátumokkal ellátott mellei elterelik a biztonsági őrök figyelmét, akiknek eszükbe sem jut átvizsgálni a cipőjét. Folyamatosan készülnek fotókkal dokumentált projektjei, melyeket imgur oldalán lehet követni.

Azóta történt

Előzmények