1993. május 24.

Egy Atlantában rendezett konferencián a Microsoft bemutatja a Windows NT operációs rendszert. A vállalatoknak szánt, hálózati megoldásokat tartalmazó program már nem a DOS-ra épült, kezdő ára 495 dollár volt. Nevének eredete máig bizonytalan, a Microsoft hivatalosan a New Technology változat mellett állt ki.

Hirdetés

Azóta történt

  • 1988. május 27.

    Kevesebb, mint egy évvel a Windows 2.0 kiadása után a Microsoft piacra dobja a grafikus felhasználói felület új verzióját, két változatban: Windows/286 2.10, illetve Windows/386 2.10. Ezek a programok néhány speciális képességükben hoztak javulást azzal, hogy kihasználták az Intel 80286-os és az Intel 80386-os processzorok lehetőségeit.

  • 1982. július 6.

    A Tektronix korábbi menedzsere, James Towne e naptól a nem sokkal korábban létrejött vállalat, a Microsoft első elnöke. A kinevezésekor negyvenéves, kétgyermekes Towne többek között kora és családi viszonyai miatt maradt csak egy évig, hiszen egy generációval volt idősebb az alapítóknál, akiknek ekkoriban a Microsoft jelentette a világot.

  • 1981. július 27.

    A Microsoft 50 ezer dollárért megvásárolja az IBM számára a Seattle Computer Productstól a 86-DOS operációs rendszer jogait. Az Intel 8086-os processzoraihoz Tim Paterson által fejlesztett, eredeti nevén QDOS (Quick and Dirty Operating System) rendszert a Microsoft később továbbfejlesztette, s PC-DOS, illetve MS-DOS néven dobta piacra a licencelés után két héttel megjelenő IBM személyi számítógépeken.

Előzmények

  • 1990. május 22.

    Bill Gates New Yorkban ünnepélyes keretek között (a nyitónapra 3, a teljes reklámkampányra összesen 10 millió dollárt költött a cég) bemutatja a Microsoft új operációs rendszerét, a Windows 3.0-t. A program továbbfejlesztett 16 színű grafikát, jobb teljesítményt és az Intel 386 processzor teljes támogatását foglalta magában, helyet kapott benne a programkezelő, a fájlkezelő és a nyomtatásvezérlő; teljesen újraírták az alkalmazásfejlesztő-környezetet.

  • 2000. február 17.

    A Microsoft San Franciscóban bemutatja új operációs rendszerét, a Windows 2000-et. A Windows NT-re épülő szoftver frissítési verziója 189 (Windows 95/98), illetve 129 (Windows NT) dollárba került.