Hirdetés

2019. május 21., kedd

Gyorskeresés

Majdnem 7 milliárd dollárért kerül a Mellanox az NVIDIA kezébe

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: IT café

A zöldek ezzel még jobban bevásárolják magukat a szuperszámítógépek piacára.

A Mellanox a szerverpiac egy jelentős szereplőjének számít, még akkor is, ha nem a nagy számítási teljesítményt biztosító lapkákat adják az érintett piacra. Ahhoz ugyanis, hogy a szerverek skálázódjanak, igen komoly összeköttetés szükséges az egyes node-ok közé, és lényegében ez az a terület, ahol az említett cég igen erősnek számít a rendkívül nagy teljesítményű Ethernet és InfiniBand vezérlőivel. A hasonló képességű hálózati összeköttetések nélkül nehéz lenne a szuperszámítógépek kiépítése, hiszen hiába lenne egymás mellé helyezve rengeteg szerver, ha azok nem csatlakoznának egymáshoz kellő sebességű interfészekkel.

Hirdetés

A Mellanoxért a pletykák szerint már egy ideje folyik a verseny, állítólag a Microsoft és az Intel is érdeklődött, de végül az NVIDIA szerzi meg a céget, ugyanis az érintett vállalat hajlandó volt 6,9 milliárd dollárt fizetni, ami részvényenként 125 dollárnak felel meg.

A felvásárlásnak három oka lehet. Egyrészt növekszik az a piac, amely a Mellanox hardvereivel lefedhető, másrészt az NVIDIA jobban függetleníti magát a PC-s játékpiac ingadozásaitól, harmadrészt pedig a későbbiekben hasznos lehet maga a technológia, amit a zöldek vásároltak, így akár jobban is tudják majd skálázni a HPC-piacra szánt fejlesztéseiket.

Az akvizíció a tervek szerint még idén megtörténik. Ha végbemegy, akkor rövidebb távon nem lesz változás, a Mellanox fejlesztései és működése marad érintetlen, így a partnereknek sem kell aggódni.

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.