Hirdetés
A Magyar Telekom ma bejelentette, hogy tavaly októberben elindított internetes rádiója, a ZeneCenter – melyet eddig böngészőben és androidos, windowsos vagy iOS-t használó okostelefonon lehetett hallgatni – már egyes okostévéken is hozzáférhető. A tévéképernyőre optimalizált app a Samsung Smart TV készülékek Smart Hub nevű menüpontjában található. Ezzel a már regisztrált felhasználók a weben korábban szerkesztett és elmentett, saját maguk által összeválogatott előadókat, stílusokat játszó csatornákat hallgathatnak. (A csatornákat a szolgáltatás startjakor még „mood”-oknak hívták, most már csak rádióknak nevezik őket – a szerk.)
Tévén így fest az app
Amint annak idején megírtuk, a ZeneCenter online rádióként használható, a zenéket streamelve juttatja el a felhasználó internetképes készülékeire, így folyamatos internetkapcsolatot igényel. A szolgáltató fel is hívja a figyelmet arra, hogy adatforgalmi korlátos csomagok esetében tekintettel kell lenni a generált forgalomra, ami számonként átlagosan 2-3 megabájt. A számok letöltésére és offline hallgatására nincs mód.
A regisztrációhoz kötött szolgáltatást 30 napig bárki kipróbálhatja, utána 305 forint ún. időszaki, gyakorlatilag havi díjat kell utána fizetni 30 naponként. Ha valaki előfizetett, az előfizetés automatikusan megújul az időszak lejártával mindaddig, amíg a szolgáltatást le nem mondja a felhasználó. A ZeneCenterben közel egymillió hazai és külföldi szám választható, de a repertoárt folyamatosan tervezik bővíteni.
A Telekom közleménye szerint azok száma, akik a közel hat hónapja elérhető szolgáltatás alkalmazását letöltötték a mobiltelefonjukra vagy az oldalon regisztráltak a díjmentes próbaidőszakra, „több ezer”. Noha a népszerűséget számszerűsítő konkrét számadatokat a vállalat nem közölt, a 34 lájkot gyűjtő Facebook-oldal kedveltségéből arra lehet következtetni, hogy a ZeneCenter rendkívül gyengén startolt, Az alkalmazást letöltők túlnyomó többsége egyébként androidos okostelefonon próbálta ki az online zenehallgatást, de a teljes képhez hozzátartozik, hogy az iOS- és Windows Phone app az induláskor még nem volt elérhető.