Újabb kábelszolgáltatót vásárol a Magyar Telekom

Hirdetés

A Magyar Telekom július 6-án megállapodást írt alá az ajkai központú Modultechnika Kft. 100 százalékos üzletrészének megvásárlásáról. A vételár hozzávetőleg 1,5 milliárd forint, feltételezve, hogy a tranzakció zárásakor a társaságnak nem lesz készpénz- és hitelállománya. A szerződés elállási jogokat is megállapít – közölte a távközlési vállalat.

A Modultechnika Ajkán és annak környékén nyújt kábeltévé- és internetszolgáltatást korszerű kábeltévé-hálózatán keresztül, a Magyar Telekom e szolgáltatási területen eddig nem volt jelen vezetékes szolgáltatással. A felvásárlással a Magyar Telekom célja, hogy tovább erősítse pozícióit a vezetékes telekommunikációs piacon. A tranzakció várhatóan 2010 harmadik negyedévében zárul le – áll a vállalat közleményében.

A cég egy évvel ezelőtt Pest megyében bővítette kábeles szolgáltatási területét két szolgáltató, a Dunakanyar Informatikai és Kommunikációs Kft. és a Tahi 2000 Kft. infrastruktúrájának megvásárlásával, aminek köszönhetően 13 500 háztartással bővítette hálózata lefedettségét. A Magyar Telekom ezeken az akvizíciókon túl 2008-ban és 2009-ben még 14 szerződést kötött, amivel további 40 településen több mint 33 000 háztartás számára tette elérhetővé kábeltévé-, internet- és telefonszolgáltatásait.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények