Magyar leányvállalatot hozott létre az update

Az ügyfélkapcsolat-kezelő (CRM) megoldásokat gyártó osztrák update software AG kelet-európai expanziójának részeként megalapította százszázalékos tulajdonában levő budapesti leányvállalatát. A magyar kirendeltség elősegíti mind a nemzetközi, mind a magyar ügyfelek jobb helyi kiszolgálását – közölte a társaság.

A magyar piac gyors növekedési fázisba ért, egy tanulmány szerint az értékesítés hatékonysága akár 30 százalékkal is növelhető. Az update célja, hogy a CRM szektorban piacvezető legyen. Norbert Künzl, az update software Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója úgy véli, hogy a legtöbb vállalatnál már bevezettek vállalatirányítási (ERP) rendszert, és most e cégek figyelme a kereskedelmi és marketingtevékenység hatékonyságának növelésére irányul.

Az update és magyarországi partnerei – többek között az AAM Technologies, a Dendrite Hungary, az IDS Scheer, a Navigátor és a Synergon – közösen dolgoznak a már évek óta meglévő magyarországi üzleti kapcsolatok kiépítésén. Az update ügyfelei közé Magyarországon számos nemzetközi és hazai vállalat tartozik, közük a HVB Bank, a 3M Hungária, a Glaxo Smithkline, a DuPont, a Magyar Távirati Iroda (MTI), a Tondach Gleinstätten és a Magyar RTL Televízió Rt. (RTL Klub).

Az update software AG-t 1988-ban Bécsben alapították, és jelenleg több mint 100 munkatársával és 13,6 millió eurós éves forgalmával az ügyfélkapcsolat-kezelő (CRM) rendszerek vezető európai gyártója. Az update software AG 2000 áprilisa óta a frankfurti tőzsdén jegyzett cég, leányvállalatai működnek Németországban, Hollandiában, Svájcban és a Cseh Köztársaságban.

Azóta történt

Előzmények