Honosították a szoftvergazdálkodás ISO-szabványát

A Magyar Szabványügyi Testület (MSZT) bevezette magyar nemzeti szabványként a szoftvergazdálkodás nemzetközi szabványát, így szeptembertől már magyar nemzeti szabványként is hozzáférhető az ISO/IEC 19770-1. A vállalati szoftvereszköz-gazdálkodási folyamatok szabványnak való megfelelőségét igazoló tanúsítvány megszerzése nagyobb biztonságot nyújt a hazai cégek vezetőinek.  

Hirdetés

Az MSZ ISO/IEC 19770-1 szabvány olyan nemzetközileg elismert és iparági gyakorlaton alapuló folyamatokat ír le, amellyel az igen bonyolult – és sok szakterületet, így a vállalatirányítást, az informatikát és a pénzügyet érintő – szoftvereszköz-gazdálkodási tevékenység hatékonyan és biztonságosan végezhető. A két évvel ezelőtt megjelent nemzetközi szabvány honosítása az MSZT, a BSA Magyarország és az IPR-Insights Kft. közreműködésével valósult meg. Az MSZ ISO/IEC 19770-1 alkalmazása – hasonlóan a többi, jogszabály által kötelezővé nem tett magyar szabványhoz – önkéntes.

Az elmúlt évtizedek technológiai fejlődésének nyomán a vállalkozások eszközállománya egyre növekvő mértékben tartalmaz szoftvereket, amelynek következtében ma már nem meglepő, ha a hardverre telepített szoftverállomány értéke akár a háromszorosát is eléri a futtató hardver értékének. Ennek a tendenciának a magyarországi terjedését jól mutatja, hogy az IDC piackutató adatai szerint a magyarországi vállalatok 2007-ben a teljes IT-költésüknek már kétharmadát költötték szoftverekre és IT-szolgáltatásokra (3 milliárd dollárból összesen 2,1 milliárd dollárt).

A szabványt honosító IPR-Insights legutóbbi mérései szerint például egy átlagos magyar középvállalat körülbelül 2000-2500 különböző alkalmazást használ, amelyek mögött nagyságrendileg 35-40 ezer különféle futtatható állomány található. Az évek során beszerzett szoftverlicencek darabszáma eléri a több százat, a hozzájuk tartozó számlatételek darabszáma pedig már ezres nagyságrendben mozog. Ezek közül már csak az aktuálisan használt termékek gyártóinak száma is lehet 20-30, vagyis az elvárás szerint ennyi szoftverfejlesztő licencelési lehetőségeit és korlátait kellene ismernie egy átlagos IT-vezetőnek.

A szoftverek gazdálkodási szempontból ún. immateriális javaknak tekintendők, amelyek kezelése során a korábban a tárgyi eszközök esetén bevált módszerek nem alkalmazhatók. Ezen eszközállomány kezelése a vállalatvezetésnek manapság már nem pusztán jogi kockázatokat jelent, hanem emellett egyre komolyabb gazdasági kockázatokat hordoz magában.

  • Kapcsolódó cégek:
  • BSA

Azóta történt

Előzmények