Magánbefektetői kézben a GTS-Datanet tulajdonosa

A Columbia Capital, M/C Venture Partners és Innova Capital vezette, magánbefektetői alapokból álló konzorcium lezárta a GTS Central Europe (GTS CE) felvásárlását – áll a magyar leányvállalat GTS-Datanet mai közleményében. A vételárat a felek nem hozták nyilvánosságra. Az új tulajdonos legfontosabb céljának a GTS CE regionális szerepének erősítését tekinti a cégcsoport cseh, szlovák, lengyel, magyar és román leányvállalatainak még szorosabb együttműködésén keresztül.

A konzorcium vezetői, a Columbia Capital és az M/C Venture Partners az informatikai és telekommunikációs szektorban érdekelt amerikai befektetői csoportok, míg az Innova Capital az egyik vezető magántőke befektető csoport Közép-Európában. A konzorcium további tagjai a Bessemer Venture Partners valamint más kiemelt pénzügyi befektetők. A befektetői csoport a GTS CE ügyvezető igazgatójának Adam Sawickit jelölte ki. A szakember ezt megelőzően a TeliaSonera International Carrier vezérigazgatójaként, és egyben a cég Egyesült Államokért és Nyugat-Európáért felelős üzletfejlesztési elnökhelyetteseként dolgozott.

A GTS CE a régió vezető alternatív távközlési szolgáltatója, amely a térségben egyedülálló, közel 60 000 km hosszú távközlési hálózattal rendelkezik. A GTS CE leányvállalatokat működtet Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Magyarországon és Romániában, de szolgáltatásai partnerein keresztül elérhetők a balti államokban, Szlovéniában, Horvátországban, a Balkán országaiban, Törökországban, Oroszországban, Ukrajnában és a Közel-Keleten is.

A GTS CE magyar leányvállalata, a GTS-Datanet mind műszaki, mind értékesítési szempontból jelentős szerepet játszik a cégcsoport működésében. A GTS CE Budapestet, Pozsonyt, Prágát, Frankfurtot és Bécset összekötő régiós gerinchálózatát a GTS-Datanet budaörsi központjából működtetik. A magyar leányvállalat feladatköre kiterjed a gerinchálózat folyamatos felügyeletére, továbbfejlesztésére, valamint a hálózati eszközök telepítésére és karbantartására a teljes közép-kelet-európai régióban.

Azóta történt

Előzmények