A levegő páratartalmával locsolja a növényeket az AirDrop

Idén az ausztrál Swinburne egyetem egyik hallgatója nyerte az évente kiosztott James Dyson díjat (és az érte járó, nagyjából 7 millió forintos összeget), melyet az emberiséget segíteni képes, innovatív találmányok ötletgazdáinak osztanak ki. Az AirDrop névre hallgató ketyere (melyet nem szabad összekeverni az Apple OS X Lion operációs rendszerében lévő megoldással) pedig nagyon is innovatív, ugyanis segítségével megoldható az olyan területek mezőgazdasági szempontból történő hasznosítása, melyeket nélküle biztos, hogy üresen kellene hagyni azok szárazsága miatt.

Az AirDrop megkönnyíti az öntözést, ugyanis a levegő páratartalmának hasznosításával tud vizet juttatni a növényeknek. Mindezt viszonylag egyszerűen valósítja meg; a levegőből egy kis turbina nyeri ki a vízmolekulákat, majd azokat a földalatti csatornákba pumpálja. Azok a folyamat közben folyamatosan hűlnek, így a vízmolekulák folyékony halmazállapotban gyűlnek össze egy tartályban, ahonnan közvetlenül el is vezetik őket a növények gyökereihez.

Az ötlet a természetből jött, léteznek ugyanis olyan bogarak, melyek hasonló elven (nyilván nem turbinával) szedik ki a párát a száraz levegőből. Ha az AirDropot megfelelő rendszerben alkalmaznák, lehetővé válna például Ausztrália belső, száraz területeinek mezőgazdasági hasznosítása.

Azóta történt

Előzmények