Letölthető az Adobe Digital Editions

Bár még csak gyerekcipőben jár az elektronikus könyvkiadás, az Adobe bízik a fényes jövőben. Legalábbis erre utal, hogy a szoftvervállalat tegnap ingyenesen elérhetővé tette Adobe Digital Editions névre keresztelt, Flash- és webalapú szoftverét. A programmal nemcsak olvasni lehet a különféle digitális kiadványokat, e-könyveket, de rendszerezni és keresni is lehet azokat – akárcsak a médialejátszók médiatárában a zenéket, videókat. Az Adobe Digital Editions PDF és XHTML formátumú állományokat képes megjeleníteni.

A digitális könyvek olvasása ugyan semmivel sem kényelmesebb a számítógépen ezzel az alkalmazással, mint például az Adobe Readerrel – bár az XHTML-szövegknél lehetőség van a betűméret megváltoztatására –, de a vállalat szerint erre a célra mégis érdemes a Digital Editionst használni. Például azért, mert ez mindössze 3 megabájt méretű, és a nagyobb testvérrel ellentétben a fájlok nyilvántartására, rendszerezésére is képes.

Ráadásul az ötlet tetszik a könyvkiadóknak is, elsősorban azért, mert egy jól működőnek gondolt digitális tartalomvédelmi megoldást (ADEPT) használ. Az Adobe szerint a program több mint 150 000 már kiadott munkával kompatibilis. Windows és Mac operációs rendszereken használható változatai már most hozzáférhetőek, Linuxra pedig rövidesen portolják.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Adobe

Azóta történt

Előzmények