Lenovo: a PC-s piac kipipálva, jöhetnek a szerverek és az okostelefonok

A Lenovo mára a világ második legnagyobb PC gyártója lett, alig lemaradva a sokáig piacvezető HP-tól, és szinte biztos, hogy néhány hónapon belül a vezetést is átveszi. Most, hogy a kínai gyártó jó stratégiával és kitartó munkával néhány év alatt a legnagyobbak közé küzdötte fel magát, és elsődleges piacán stabilnak érzi a helyét, figyelme más piacok felé fordulhat.

Hirdetés

Iparági források szerint a Lenovo jelenleg két olyan vállalattal tárgyal további együttműködésről vagy esetleges akvizícióról, melyekkel már eddig is szoros kapcsolata volt: az NEC-vel és az IBM-mel. A kínai vállalat az NEC-vel közel két éve állapodott meg PC-s üzletágaik egyesítéséről, az akkor létrehozott NEC Lenovo Japan Groupban a Lenovo 51 százalékos tulajdonrésszel bír. Az IBM 2005-ben adta el PC-s üzletágát a Lenovónak, mely az így megszerzett tudást, piacot és bejáratott márkaneveket remekül használva mára az egyik legsikeresebb kínai technológiai vállalattá nőtte ki magát.

A cég a napokban zárja le befektetői roadshowját, és pénzügyi elemzők szerint pozitív visszajelzések esetén akár félmilliárd dollár értékű vállalati kötvénykibocsátásra is sor kerülhet, az így befolyó összeget pedig a Lenovo minden bizonnyal felvásárlásokra költené. Az IBM x86-os szerverrészlegének felvásárlása már többször is szóba került, de az IBM a kiszivárgott információk szerint legalább ötmilliárd dollárt szeretne érte, de egyes elemzők szerint inkább négymilliárd dollár körüli összeg lenne a reális vételár. A felvásárlás logikus lépés lenne, hiszen annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban folyamatosan csökkenő PC-s piacon a Lenovo egyedüliként képes volt szembe menni a trendekkel, hosszabb távon nem fogja tudni fenntartani ezt a növekedést, és további, jövedelmező lábakra kell állnia – a nagyvállalati piacon pedig hagyományosabban nagyobb árréssel lehet dolgozni, mint a fogyasztói szegmensben.

Az NEC egykor Japán egyik legnagyobb elektronikai gyártója volt, de az utóbbi 5 év alatt négymilliárd dollárnyi veszteséget szenvedett, bevételei pedig több mint 30 százalékot estek. A most márciusban lezárt pénzügyi évben 10 000 dolgozót bocsátott el, áprilisban pedig 1,3 milliárd dolláros hitelt kapott az újjászervezési tervek megvalósítására. Mobiltelefonos üzletága már alig 5 százalékos részesedéssel bír a japán belpiacon, és a divízió értékét szakértők mindössze százmillió dollárra becsülik, ez pedig aprópénz a Lenovo számára.

A kínai gyártó terjeszkedési tervezi kapcsán korábban már felmerült, hogy esetleg a kanadai BlackBerryt is felvásárolhatja, de iparági források szerint ez az üzlet szinte biztosan nem jöhet létre a kanadai és az amerikai kormányok információbiztonsági aggályai miatt. (Az államigazgatásban és egyéb fontos intézményeknél még mindig sok BlackBerry van használatban az adatbiztonság kiemelt fontossága miatt, a mostanában feszült amerikai-kínai „kiberviszonynak” pedig biztos nem tenne jót a BlackBerry kínai kézbe kerülése). A Lenovo pedig minden bizonnyal főleg új technológiákra vadászik, hiszen az értékesítési mennyiséggel nem nagyon van gondja, jelenleg már a második helyet foglalja el Kínában, a világ legnagyobb és legdinamikusabban növekvő okostelefon-piacán.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

  • A Lenovo lehet az első számú PC gyártó

    A kínai gyártó ugyan még nem előzte meg a HP-t, de a következő hónapokban szinte biztos, hogy ez bekövetkezik. A vállalat pénzügyileg is sikeres évet zárt, jócskán növelve nyereségét.