A Lenovo lehet az első számú PC gyártó

Úgy tűnik, egyelőre semmi nem tudja megakasztani az elmúlt néhány évben hatalmas lendülettel növekedő Lenovót. Az IDC 2013 első negyedévére vonatkozó jelentése szerint egyedül a Lenovónak nem csökkent a PC-s üzletága (köszönhetően az észak-amerikai 13%-os növekedésnek), és globális szinten már a második helyen áll a PC-s piacon, nem sokkal lemaradva a hosszú évek óta első helyen tanyázó HP-tól.

A vállalat sikeres piaci stratégiáját most bejelentett pénzügyi eredményei is jól tükrözik. A március 31-ével lezárt pénzügyi év utolsó negyedévében 7,8 milliárd dolláros árbevételt ért el, ami 4 százalékos növekedés az előző év hasonló időszakához képest, nettó nyeresége 90 százalékkal 127 millió dollárra nőtt. Ha a cég teljes 2013-as pénzügyi évének eredményeit nézzük, a nettó nyereség 635 millió dollár, ami 34 százalékkal magasabb az előző évinél. A bruttó eredményhányad is jelentősen emelkedett, az előző évi 1,4 százalékról 12,3 százalékra.

A nagy piackutató cégek számításai szerint a Lenovo részesedése a PC-s piacon 2-2,5 százalékkal marad el a jelenleg még piacvezető HP-tól, de ha a kínai gyártó továbbra is növekedési pályán tud maradni, minden esély megvan rá, hogy átvegye a vezetést. A vállalat árbevételének 83 százalékát teszi ki az asztali számítógépek (30%) és notebookok (53%) értékesítéséből származó bevétel.

A Lenovo természetesen a PC-s piac csökkenésének okát, az okostelefonokat és tableteket sem hagyja figyelmen kívül. A vállalat Kínában már a második legnagyobb okostelefon-gyártónak számít, részesedése 13 százalékos, csak az utolsó negyedévben 117 százalékkal növelte eladásait a hatalmas ütemben fejlődő hazai piacon.

 

Azóta történt

Előzmények