Legális fájlcsere Franciaországban

Hirdetés

Az örömtüzek meggyújtásával még várjanak a szabad fájlcsere hívei, de az kétségtelen, hogy jelentős győzelemként értékelhető a francia nemzetgyűlés december 22-i döntése, amely gyakorlatilag legalizálná a magáncélra történő fájlcserét Franciaországban. A végső szót ugyanakkor a kétkamarás francia parlament felsőházának kell majd kimondania, és ez már vélhetően keményebb dió lesz, mivel a kormány a javaslat ellen foglalt állást – nem meglepő módon, hiszen egy ilyen törvény az EU több direktívájával is ellentétes lenne.

A törvényjavaslat szerint, amelyet az alsóház 30-28 arányban fogadott el, a szerzői jogok tulajdonosai a jövőben "nem tilthatnák meg a művek reprodukálását, amennyiben az valamely online kommunikációs csatornán valósul meg, valamint a felhasználás célja magánjellegű és közvetve sem szolgál anyagi haszonszerzést".

A magáncélú fájlcsere nem ingyenes lenne, hanem hasonló kompenzációs díjat szednének érte, mint az üres adathordozók fogyasztói árába épített – mértéke miatt hazánkban sokat kritizált – díj. A törvényalkotók 2 és 5 euró közötti havi hozzájárulást tartanának méltányosnak, amelyet az ISP-ken keresztül szednének be és juttatnának az alkotók jogkezelőinek. Ugyanakkor az egyes felhasználóknak lehetőségük lenne választani, hogy akarnak-e élni az "átalánydíjas" szabad fájlcsere lehetőségével, vagy nem. Természetesen, ha nem, akkor esetükben a szerzői jogsértés, ha mégis előfordul, továbbra is büntethető marad.

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények