Hirdetés

Elbocsátások várhatóak a Nokiánál

Habár a vállalat a harmadik üzleti negyedévét sikerrel zárta, az előző év hasonló időszakában elkönyvelt 599 millió eurós veszteséggel szemben 529 millió eurós nyereséget ért el, a Nokia a pénzügyi jelentés nyilvánosságra hozatalával párhuzamosan azt is bejelentette, hogy világszerte 1800 alkalmazottat fog elbocsátani. A részletekről már tárgyalnak az érintett szervezeti egységek vezetőivel.

Hirdetés

A hivatalos közlemény szerint a jelentős leépítésre azért van szükség, mert a Symbian operációs rendszerre épülő okostelefonokkal éles versenyt folytatnak a konkurencia termékeivel (iPhone, Blackberry, az androidos készülékek), és elkerülhetetlen a hatékonyság növelése, melynek egyik eszköze a cégstruktúra átalakítása, egyszerűsítése. A Nokia összesen 131 500 alkalmazottat foglalkoztat világszerte, közülük 66 ezret a Nokia Siemens Networks vegyes vállalatnál.

A változtatások mögött nyilvánvalóan a szeptember 10-e óta hivatalban lévő, a cég történetében első nem finn vezérigazgató, a Microsofttól átigazolt kanadai Stephen Elop áll, akit azért neveztek ki, hogy a hajdan az iparágban az innováció élén álló, ám mára e téren háttérbe szorult Nokia újra megszerezze a vezető pozíciót az okostelefonok szegmensében is.

Az árbevétel egyébként az idei harmadik negyedévben öt százalékkal, 10,2 milliárd euróra nőtt, s a kedvező hírek hatására a cég részvényei hét százalékkal erősödtek a tőzsdén.

Azóta történt

Előzmények