Hétvégén újra lesz Kutatók Éjszakája: ajánló

200 helyszínen 2271 programmal, ezen belül a műszaki tudományok területéről 512 eseménnyel várják a magyar kutatók az érdeklődőket.

A Kutatók Éjszakája egy Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére. Idén szeptember 24-én és 25-én lehet bepillantani a különböző tudományterületek titkaiba.

A Kutatók Éjszakáján országszerte kinyílnak az egyetemek, kutatóintézetek, múzeumok és vállalati laboratóriumok kapui. A helyszínek munkatársaik bevonásával fogadják az érdeklődőket, köztük a pályaválasztás előtt álló fiatalokat is.

A főszervezők támogatásával minden helyszín egyedi programmal készül, hogy az esemény során a közönség új szakmákat ismerhessen meg, közelebb kerüljön a tudományhoz és jobban megértsen összetett tudományos és innovációs folyamatokat.

Szórakoztató, inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon és további játékos programokon keresztül minden korosztály megismerkedhet a tudományos kutatás számos új eredményével. Az Európai Unió Bizottságának Marie Skłodowska-Curie Akciói által kezdeményezett rendezvény legfontosabb célja, hogy a kutatók és fejlesztők sokszínű munkája vonzóvá váljon a fiatalok számára – fiúknak és lányoknak egyaránt.

Hirdetés

2021-ben a Kutatók Éjszakája a támogató vállalatok aktív részvételével kerül megrendezésre. „Nagyra értékeljük azoknak a vállalkozásoknak a segítségét, amelyek idén – központi támogatás híján – hozzájárulásukkal lehetővé teszik a Kutatók Éjszakája szokásos magas színvonalon történő megrendezését” – olvashatjuk a rendezők köszönetnyilvánítását a rendezvény honlapján.

Összesen 200 helyszínen 2271 program, ezen belül a műszaki tudományok területéről 512 esemény szerepel az idei kínálatban.

Válogatás a programokból

Kedvcsinálóként összeszedtünk néhány informatikai témájú ajánlatot a jobbnál jobb programokból a szakirányú felsőoktatási intézmények és vállalatok ajánlataiból.

Látványos és érdekfeszítő programok sora várja a látogatókat a kétnapos országos rendezvénysorozat műegyetemi állomásain. A Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszéke „Miért recseg az autórádió?” című előadásában egy gépjármű elektronikája üzembiztos működésének kérdéskörét mutatja be. A jövő okos autói és az 5G hálózatok szövevényes felhői közötti kapcsolatokat pedig a Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék (HIT) szakemberei ismertetik. A BME büszke kisműholdas sikereire is, amely a világsajtót is bejárta: a rendezvényen lehetőség nyílik az érdeklődők számára a földi műholdvezérlő állomás látogatására. A teljes programkínálatot a BME honlapján lehet megtekinteni.

Az Óbudai Egyetem idén is szórakoztató, inspiráló bemutatókkal, előadásokkal, érdekes kísérletekkel, laborbejárásokkal, játékos programokkal jelentkezik a Kutatók Éjszakáján szeptember 24-én. Az egyik legizgalmasabbnak és legtitokzatosabbnak a Huawei programja ígérkezik. Érdekes témáknak tűnnek az Adatrejtés képbe, zenébe, vagy az Arcfelismerés Raspberry Pi számítógéppel előadások is. Lehetőség nyílik megismerni a 3D nyomtatás világát is. Idén – a tavalyi, online programokkal ellentétben – ismét személyes jelenléttel lehet bepillantani a különböző tudományterületek titkaiba. Az egyetem 7 karán 150-nél is több, minden korosztály számára változatos programmal várják az érdeklődőket.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen idén szeptember 24-én pénteken, személyes formában lesz megtartva a Kutatók Éjszakája. Több, mint 60 programmal készülnek a vendégek fogadására személyesen, online és hibrid formában. Itt is választottunk egy számunkra fontos témát: Kütyük a gyerekekért vagy ellen? – a korai digitális eszközhasználat hatásairól számolnak be a helyi kutatók. A programok megtekinthetők az ELTE TTK honlapján.

A járványhelyzetre tekintettel a SZTAKI idén főleg online programokkal készül a Kutatók Éjszakájára. A látogatók azonban – védettségi igazolvánnyal – megnézhetik a Széchenyi István Egyetemmel közös győri robotlabort, ahol közösen szerelhetnek robotokkal. A többi programot online közvetítésen lehet majd megtekinteni a SZTAKI weboldalán, a YouTube-on, illetve a Facebookon. A virtuális látogatók megnézhetik, hogyan játszik Mistakost (ügyességi társasjátékot) egy robot; megtudhatják, hogyan működik a holografikus mikroszkóp; beszélgetést láthatnak arról, hogyan fejlesztjük a növénytermesztésre alkalmas kollaboratív robotokat; és megtudhatják azt is, hogyan működik egy, mesterséges intelligenciával dolgozó ajánlórendszer. Szó lesz arról, hogyan érdemes online konferenciát szervezni a pandémia alatt; és kiderül, hogy készült, és miért bukott el a Primo, a nyolcvanas évek magyar gyártású, megfizethető számítógépe.

Az egyik főszervező, a Nokia olyan témákat hozott idén, mint például az okos mezőgazdasági IoT-megoldások 5G hálózatok segítségével, a mobilok evolúciója, Wi-Fi térerő vizualizáció, vagy egy okos parkolóház koncepciójának a bemutatása. A Retro játszóházukban 30-40 évvel ezelőtti játékokat lehet kipróbálni.

Gyermekes családi elfoglaltság lehet egy órára a Logiscool rendezvénye: igazi programozóvá lehet válni és egy izgalmas, jó hangulatú programon lehet részt venni náluk a Kutatók Éjszakáján. A Logiscool nemcsak Budapesten, hanem az ország több városában (Pécs, Tatabánya, Debrecen, Győr, Miskolc) is jelen lesz ezen a két napon, várják az érdeklődőket.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem többek között informatikai biztonsági témákat kínál: nők az IT-biztonsági szektorban, az IT-auditálás szerepe a szervezetek életére. Az NSO Group Pegasus szoftvere és az Apple gyermekvédelem nevében bevezetni tervezett képfigyelő megoldása kapcsán különösen érdekes lesz a „Célzott kibertámadások, kiberfegyverek, kiberkémkedés” című péntek esti előadás.

A kvantumszámítógépek mára elérhető közelségbe kerültek, bár egyelőre igazán hasznos feladatokat nem tudnak hatékonyan megoldani. A fejlődés azonban jelenleg is nagyon gyors, a legnagyobb cégek versenyeznek az egyre fejlettebb platformok előállításán. Erről tudhatunk meg friss információkat a WIGNER Fizikai Kutatóközpont szervezésében. Megnézhetjük, hogy miként néz ki közelről a Genf melletti CERN Nagy Hadronütköztetője. Egyórás élő program keretében két, a CERN-ben dolgozó magyar kutató beszél a gyorsító működéséről, sétál végig a nagyközönség számára csak ritkán hozzáférhető alagutakban.

Mit kell tudnunk a rendezvénnyel kapcsolatban? A választ a Kutatók Éjszakája honlapján találjuk meg:

  • nem minden program regisztrációköteles, külön ikon mutatja, hogy az adott programra kell-e előzetesen jelentkezni

  • a programokra való regisztrációhoz először a honlapra kell regisztrálni egy fiókot, javasoljuk, hogy ezt szerdáig hozd létre, hogy ne a programregisztráció nyitásakor kelljen még gyorsan a honlapra is regisztrálni

  • a regisztráció szept. 23. éjfélig tart a szept. 24-i programokra, szept. 24. éjfélig tart a szept. 25-i programokra.

Előzmények