Hirdetés

Másfélszeresére nőtt a mobiladat-forgalom az utolsó negyedévben tavaly

A járvány hatására nőttek a szolgáltatók bevételei, ugyanakkor folytatódott a piac koncentrálódása.

A magyarországi mobilhálózat adatforgalma továbbra is folyamatosan nő, tavaly a negyedik negyedévben másfélszerese volt az egy évvel korábbinak: 167 petabájt;, ugyanakkor az adatforgalom 93 százaléka a 4G-LTE-rendszeren keresztül zajlott – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Távközlés, internet, televíziószolgáltatás című, negyedéves ágazati jelentéséből.

A jelentés szerint az internet-előfizetésekből származó negyedévi bevételváltozás számottevően felülmúlta az előfizetésszám bővülését. A 84 milliárd forintos árbevétel folyó áron 6,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ennek több mint a fele a mobilinternet-hozzáférési szolgáltatásból származott. A mobilinternet-előfizetésekből származó árbevétel 10 százalékkal 46,4 milliárd forintra nőtt a negyedévben.

Hirdetés

Az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ágban működő vállalkozások árbevétele 7 százalékkal 1138 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakihoz képest. A cégeknél teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 10,1 százalékkal 704 ezer forintra nőtt.

 

KSH
[+]

 

A KSH a jelentésében kiemeli: az elmúlt hónapokban a digitalizáció még inkább felértékelődött a koronavírus-helyzet miatt, az internethasználat a mindennapok szerves részévé vált. Az internet-előfizetések száma 2020 negyedik negyedévének végén 10,4 millió volt, 1,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az előfizetések több mint 97 százalékát 10 szolgáltató biztosította. A piac koncentrációja tovább fokozódott, miután a szektor egy nagyobb piaci átrendeződésen esett át: szolgáltatók szűntek meg vagy olvadtak be más szolgáltatókhoz.

Tavaly az utolsó negyedévben a mobil- és a vezetékes hálózatból indított hanghívások átlagos időtartama lényegesen meghaladta a korábbi évekre jellemzőt. Egy mobil-előfizetésre átlagosan napi 6,0 perc beszélgetés jutott, ami az elmúlt évek legmagasabb értéke, ebben a koronavírus-járvány miatt megváltozott kapcsolattartási szokások is szerepet játszottak. A mobilhívások ideje tovább emelkedett, ötödével meghaladta az előző év azonos negyedévit. A beszélgetések átlagos ideje újra elérte a második negyedév kimagasló értékét, a 3,6 percet.

A vezetékes fővonalak száma – száz lakosra 32 darab jutott – 2020. negyedik negyedév végén kissé csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Bár a vezetékes hálózatból indított hívások száma tovább csökkent, ugyanakkor a hívások időtartama – a második negyedévhez hasonlóan – jelentősen nőtt. A vezetékes telefonálással töltött idő ugyan csökkenő tendenciát mutatott az utóbbi években, de 2020-at a növekedés jellemezte, amihez a kialakult járványügyi helyzet is nagyban hozzájárult. Az összes telefonbeszélgetésre fordított idő 88 százalékát mobiltelefonról indított hívások tették ki.

A negyedév végén az aktív SIM-kártyák száma közel 12,7 millió volt, 1,3 százalékkal több a 2019. negyedik negyedévinél. (Az előfizetések száma tartalmazza a több mint 1,3 millió darab
M2M-kártyát is, ami az emberi beavatkozás nélküli kommunikációt jelenti.) Száz lakosra 131 előfizetés (a meglévő lakossági és üzleti előfizetések, illetve mobilinternet) jutott. A havidíjas előfizetések aránya évről évre nő, a feltöltőkártyák száma folyamatosan csökken, a negyedév végén már csak a SIM-kártyák 28 százalékát tették ki. Ebben szerepet játszott a feltöltőkártyás előfizetések ellenőrzéséről szóló, 2017 eleji rendelet, amely előírja a kötelező adategyeztetést.

A negyedév végén a televíziószolgáltatás előfizetéseinek száma 0,5 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál, és meghaladta a 3,7 milliót. A televíziószolgáltatás 82 százaléka már digitális technológián történik. Megjegyezték, hogy az előfizetők egyre szélesebb rétege igényli a helyhez nem kötött platformokon is követhető televízióműsorokat, ehhez az igényhez alkalmazkodtak a szolgáltatók: népszerűvé vált a helyhez nem kötött, online tv-szolgáltatás, ami a televízió-előfizetések több mint 10 százalékát teszi ki.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények