Hirdetés

Magyarok fejlesztettek ki egy önjáró UV-fertőtlenítő robotot

Bár sok hasonló eszköz érhető már el világszerte, ám a ViroFighter több egyedi fejlesztést is tartalmaz.

Az érintettek közleményben jelentették be, hogy a ViroFighter új generációs, intelligens fertőtlenítő robotot az ELTE-Soft Kft. és az Európai Tudásközpont Kft. együttműködésében fejlesztették ki a koronavírus járvány elleni védekezést elősegítendő.

Hirdetés

Emellett az ELTE oktatói és hallgatói is részt vettek a fejlesztésben, illetve folyamatosan részt vesznek a közösen üzemeltetett mechatronikai labor keretében.

A nemzetközi piacon ugyan már elérhetőek az első generációs fertőtlenítő robotok, melyek a beépített környezetbarát UV lámpáik segítségével inaktiválják a mikroorganizmusokat, ám a ViroFighter hazai fejlesztésű második generációs UV fertőtlenítő robot számos olyan előremutató egyedi megoldást alkalmaz, mely nagyságrendekkel teszi hatékonyabbá a felhasználását, és helyezi teljesen új alapokra az önjáró fertőtlenítő robotok működtetését – írják.

A robot számos olyan szerkezeti-gépészeti megoldással rendelkezik, melyek első alkalommal kerültek kifejlesztésre az önjáró fertőtlenítő robotok körében, és melyek így világszinten is egyedi megoldásnak számítanak. A ViroFighter jelenleg a világon létező legkisebb önsúllyal és mérettel rendelkező önjáró UV fertőtlenítő robot, mely lehetővé teszi a könnyű hordozhatóságot, lift nélküli épületekben könnyen szállítható lépcsőn. Kompakt mérete segítségével nem csak bármilyen belső tér fertőtlenítésére, hanem járművek (metró, busz, villamos, repülőgép, hajó stb.) fertőtlenítésére is kiválóan alkalmas. A hatékonyságot növeli továbbá, hogy cserélhető akkumulátorral rendelkezik, melynek segítségével 24 órás folyamatos működésre képes.

Lényegesen nagyobb a különbség a szoftver tekintetében: csak a ViroFighter használ mesterségesintelligencia-motoron alapuló öntanuló képfelismerő és képfeldolgozó funkciókat, illetve az ezeket az információkat felhasználó automatikus útvonal tervező és fertőtlenítést vezérlő modulokat. Ezen funkciók segítségével teljesen automatizálja nem csak a fertőtlenítési folyamatot, de a korábban fáradságos és emberi erőforrás igényes beüzemelést is. A mesterséges intelligencia növeli a biztonságos használatot: a fertőtlenítés automatikusan leáll, ha a robot embert vagy állatot érzékel a közelben – közlik a fejlesztők.

A ViroFighter két felhasználási móddal rendelkezik:

  • önjáró, automata fertőtlenítés: a robot „beküldhető” a fertőtlenítendő helyiségbe, folyosóra, épületszárnyba, és elkezdi a fertőtlenítést, amennyiben ember nem tartózkodik ott. Felismeri és magától kikerüli az akadályokat, és a teljes terület fertőtlenítésére optimalizál
  • kézi fertőtlenítés: a robot mindenfajta előkészítés nélkül bevethető, mivel beépített kamerái segítségével biztonságos távolságból irányítható. Az így elvégzett fertőtlenítésből a robot automatikusan tanulva tárolja el a fertőtlenítési útvonalat, így az a későbbiekben bármikor felhasználhatóvá válik

Az elért eredmények alapján a közeljövőben elkészülnek azok az oktatási anyagok, amelyeken keresztül az egyetem hallgatói megismerkedhetnek a kutatás-fejlesztési területtel és szervezetten bekapcsolódhatnak a professzionális robotfejlesztésbe. A hallgatók lehetőséget, támogatást kapnak az innovatív ötleteik megvalósításához.

Azóta történt

Előzmények