Gattyán György cége újabb számítógépeket adományozott

A szexiparban meggazdagodott, mára már globális IT-tevékenységet is folytató nagyvállalkozó már sok éve támogat nemes célokat.

A Forbes aktuális listáján közel háromszáz milliárd forintos vagyonával a harmadik leggazdagabb magyarként szereplő Gattyán György vállalata, a Docler Holding a járványhelyzet kialakulása óta adományokkal segíti a védekezést, és most újabb felajánlást tettek – írja a magazin tudósítása.

Hirdetés

A Docler Alapítványok és a támogatásokat koordinálni hivatott állami szervezet, az Önkéntességet és Adományozást Koordináló Akciócsoport között szoros az együttműködés: a cégcsoport már a veszélyhelyzet kihirdetésének hetében százmillió forintot osztott szét hat budapesti kórház között – írja a Forbes.

Mint közlik, a Docler Holding a speciális csoport , a segitunkegymasnak.hu felhívására reagálva összességében 1000 vadonatúj számítógépet adományozott a távoktatásban résztvevő gyermekeknek – a legutóbbi akciójuk eredményeképpen a Pest Megyei TEGYESZ Monori Gyermekotthon lakói 300, összesen 100 millió forint értékű számítógépet kaptak.

Gattyán György szerint ebben a helyzetben összefogásra, empátiára és odafigyelésre van szükség, de a szavak helyett a tetteknek kell beszélniük. Számára két kiemelten fontos terület van, ahol különösen szívesen nyújt segítséget: a kórházak és a gyermekotthonok.

Az akciócsoport a segitunkegymasnak.hu oldalon továbbra is várja a felajánlásokat.

Előzmények