Költséges, mégis népszerű a modding

Egyre jobban terjed a számítógépek, számítógépházak moddingolása, azaz szépítése, csicsázása. Az ártalmatlan, egy-két ezer forintos barkácsolás azonban hihetetlen drága mániává fajulhat.

Emlékszem, amikor a szomszéd autófényezőből kigurultak ez első optikailag tuningolt Ladák, rögtön az jutott eszembe, miként is lehetne az első 386-osom piszkosszürke dobozából valami "királyságot" faragni. Fújjam le festéksprayjel? Ez nem túl eredeti. Ragasszak rá matricát? Szintén elvetendő ötlet, olyan idétlenül nézett ki azzal nagy dagadt sárga macskával. Aztán ahogy a lelkesedés lassan alábbhagyott, úgy kerültek az ötletek is a porosodó íróasztal legalsó fiókjába.

Ma már nemcsak Ladákat tuningolnak, hanem nyugati járgányokat is, és láss csodát, ma már nemcsak az autó, hanem a számítógép is lehet vízhűtéses. A technológia fejlődésével, és csillogó-villogó pszeudó élményeinkkel együtt tették elérhetővé a számítógépes fejlesztők a moddingolást. A szónak pontos magyar megfelelője nincs, gyakorlatilag a szépítést, csinosítást, illetve ennek túlzott vadhajtásait, például a "giccsesítést" jelenti, nem csak optikailag. Egynémely terméknek - milyen meglepő - van gyakorlati haszna is. Ilyen például az a ledekkel ellátott processzorhűtő, amelynek színe a proci melegedése közben egyre vörösebbre vált, jelezve, hogy közeledik egy mini csernobili katasztrófa.

A magyarországi piacon ma 3-4 ilyen termékeket gyártó, forgalmazó van jelen disztibútorokon keresztül. Versenyük éles, hiszen – egyelőre – nem olyan széles a moddingolást választók köre. Főként ezért egyre terebélyesebb marketingbe futhat bele a gyanútlan "áldozat", s valljuk be őszintén, kinek ne tetszene a mozgásra világító egérpad, az ezen futkározó szintén fényben úszó egér, vagy a Revoltec cég világító billentyűzete, természetesen többféle színben! Utóbbi termékek ára persze meghaladja a normál eszközökét, hiszen a szépséget meg kell fizetni: az egérpad az egérrel és a billentyűzettel összesen mintegy 16 ezer forintba kerül.

Persze az egyszerűbb fénycsövek, világító kábelek "viszonylag" olcsóak, a néhány száz forinttól a néhány ezer forintos árig terjednek. S a végső határ? A csillagos ég. Az egyik legdrágább termék például – s ennek gyakorlati haszna is van, igaz, nem mindenki osztja ezt a véleményt – egy vízhűtéses rendszer, amelynek ára 50 ezer forint körüli, s persze ez is képes szép neonszínekben pompázni.

Felmérésünk szerint egy egyszerűbb tupír nagyjából tízezer forintot emészthet fel, amelyben adatkábelek, floppykábel, két fénycső, két ventillátor, valamint – hogy mindez látszódjon is – egy plexi számítógépoldal található. Utóbbi persze elhagyható, ha egyből instant moddingolt számítógépházat vásárolunk, ám ennek ára szintén valahol 20 ezer forint körül kezdődik. S hogy mindezek után, miért is oly szűk a hazai vásárlóréteg? Nos, a szakértők azt mondják, hogy ma Magyarországon két "ugyanolyan" termékből általában az olcsóbbat választják az emberek, s a moddingolt termékek nem éppen költséghatékonyságukról híresek. Ha pedig valakinek mégis tetszik az ötlet, ám nem éri be ennyivel, annak bátran ajánlható a Truvia cég terméke: potom 55 ezer dollárért (nem elírás, dollárért) kézzel gyártott barokk íróasztalba építik be kedvenc PC-nket.

Előzmények