Hirdetés

2016. december 3., szombat

Gyorskeresés

Útvonal

Hírek » Szoftver rovat

Idén is lesz Kódolás Órája

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: IT café

A világméretű kezdeményezés célja, hogy megismertesse és megszerettesse a programozást.

2015. december 7. és 13. között rendezik meg az Hour of Code-ot, azaz a Kódolás Órája nevű eseménysorozatot. Az egyhetes rendezvény keretein belül 180-nál több országban 10 millió feletti érdeklődőt vezetnek be a mentorok a kódolás világába.

A Codecool Programozó Suli is csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez, és az Akvárium Klubban, december 9-én tartja budapesti központjának bemutatkozó eseményét. Az érdeklődők itt minden fontos információt megtudhatnak a programozói képzéssel kapcsolatban, és választ kapnak felmerülő kérdéseikre.

A magániskola nézete szerint nem kódolni nehéz, hanem ebben az első lépést megtenni. Erre viszont nem is találhatnánk megfelelőbb alkalmat, mint a Kódolás Órája.

A rendezvény során az érdeklődőket játékos feladatokon keresztül vezetik be lelkes mentorok a programozás világába. Jól szemlélteti a mozgalom sikerét, hogy az elmúlt években több mint 100 millió ember vett részt benne, és idén nagyjából 140 ezer helyszínen tartanak ilyen rendezvényeket szerte a világon.

A Codecool által szervezett hazai, ingyenes eseményre előzetesen regisztráltak – 2-3 fős csoportokban, több idősávban – szórakoztató programozói feladatokat oldanak majd meg 1 óra alatt. A jelentkezőket a suli mentorcsapata, illetve a már Miskolcon működő iskola diákjai segítik. A részvételhez minden technikai eszköz biztosított, a jelentkezéshez csak lelkesedésre és az eseményre történő regisztrációra van szükség.

Az esemény a Facebookon is elérhető.

Azóta történt

Copyright © 2000-2016 PROHARDVER Informatikai Kft.