Hirdetés

Kivégezheti a NAND flash üzletágát az Intel?

Az Intel pénzügyi igazgatója furcsa kijelentést tett a Morgan Stanley Analyst Conference rendezvényen. George Davis szerint a kínai üzemükben gyártott 3D NAND lapkáik felhasználásával nem tudnak profitot termelni.

Nem ez az első alkalom, hogy szóba került a NAND flash megoldások nyeresége, ugyanis Bob Swan, a vállalat elnök-vezérigazgatója már a múlt évben felvetette, hogy felül kell vizsgálniuk a NAND lapkák gyártására vonatkozó terveiket, mivel az üzletáguk veszteséget termel.

George Davis szerint több opció van, amelyek között felmerül az is, hogy az Intel akár leállíthatná a saját NAND flash lapkák gyártását, és ezeket a memóriákat beszerezhetnék mástól. Sőt, felvetette, hogy akár az SSD-k tervezését kiszervezhetik, ami amúgy megszokott dolognak számít az SSD-k szegmensében, számos cég dolgozik így. Ilyen formában az Intel lényegében a márkanevet adná, míg a többi komponens tekintetében egy megbízott fél készítené el a teljes hardvert.

Az Intel pénzügyi igazgatója amúgy hangsúlyozta, hogy maga a piac fontos számukra, mivel a NAND flash lapkák egyre nagyobb szerepet kapnak az adatközpontokban, de hosszabb távon muszáj olyan modellre építeniük, amivel profitot tudnak generálni.

  • Kapcsolódó cégek: