Hirdetés

Nagy volt a nyomás: kiszállt a Microsoft az OpenAI igazgatótanácsából

A Microsoft hivatalosan úgy fogalmaz: már nincs szükség a megfigyelői pozíciójára az OpenAI igazgatótanácsában.

Az USA-ban és az EU-ban is egyre csak nőtt a nyomás a Microsoft és az OpenAI párosan a két fél együttműködése és piaci uralma miatt – rendre kritizálták, hogy a redmondiak megfigyelő pozícióval rendelkeznek az OpenAI igazgatótanácsában is. Az utóbbi hónapokban azonban sokat változott a vezetés és az igazgatótanács, a Microsoft pedig azt mondja, hogy így már nincs szükség a megfigyelő helyükre, ezért visszaadták azt.

A Financial Times úgy tudja, hogy miközben az Apple is beült volna az OpenAI igazgatótanácsába, a cupertinói cég is visszatáncolt a dologtól – hivatalos közlemény erről nincs.

A Microsoft még tavaly novemberben szerzett az OpenAI igazgatótanácsába szavazatra nem jogosító, megfigyelő pozíciót, azután, hogy Sam Altman visszatért a cég élére. Azóta a Microsoft is ott volt a bizalmas információkat közlő találkozókon. Ez és a több mint 10 milliárdos befektetés azonban egyre jobban szúrta a trösztellenes hatóságok szemét, mivel túl nagy irányítást gyanítottak a háttérben.

A Microsoft szerint a felügyelő pozícióra már nincs szükség a fejlesztések, a növekvő ügyfélbázis és az együttműködések, valamint az új igazgatótanács és a cég haladási iránya miatt.

A brit és az amerikai trösztellenes hatóságok aggálya így is magas, a Microsoft befolyásától tartanak, és az OpenAI függetlenségében kételkednek, annak ellenére, hogy a két fél egymással is versenyez az üzleti ügyfelekért és árbevételért. A több irányba mozdulást jelezte az Inflection vezérigazgatójának leigazolása is.

Azóta történt

Előzmények