Kiszáll a TSST az optikai meghajtók piacáról?

Habár sok minden megoldható alternatívan, rengetegen használják. Vajon jövőre hiánycikk lesz az ODD?

A Toshiba Samsung Storage Technology (TSST) – a japán és a koreai óriások optikai meghajtókra specializálódott vegyesvállalata – leállítja az optikai meghajtók gyártását, értesült a KitGuru egyik, a konkrét témában jártas, meg nem nevezett forrása. A lépés által eddigi partnerek kerülhetnek bajba, hiszen árukészleteik kifogynak, illetve a TSST megoldásaira épülő termékek gyártása is megszakad.

Az említett informátor ezzel a hírrel kapcsolatban elmondta, hogy ő is két olyan illetőtől értesült erről, akik egymástól független, optikai meghajtókat (is) forgalmazó cég munkatársai. Állításuk szerint a TSST teljesen leállította a gyártást, és csak a már legyártott egységeket szórják már ki a raktáraikból még ez év vége előtt. Az optikai meghajtókat még mindig javában előállító Hitachi-LG maradhat a piac főszereplője a források szerint, ha mindez igaz, azonban ez a kijelentés kissé erős, és kritikával kezelendő.

Jól nézzük meg, pár évtized múlva ez muzeális érték lesz!
Jól nézzük meg, pár évtized múlva ez muzeális érték lesz!

Már csak azért is, mert a KitGuru munkatársai nem ültek az értesülés után a babérjaikon, hanem megkeresték a Lite-ON-t, az optoelektronika egyik vezető vállalatát is, akik éppenséggel az ODD piacon is meglehetősen otthonosan érzik magukat. Mike Huang, a Lite-ON értékesítési menedzsere megerősítette, hogy a TSST már nem állítja elő a Samsung márkanév alatt piacra dobott ODD-ket, egészen pontosan április közepe óta. Ezzel egyidőben a fenti állítást is cáfolta a HLDS elkövetkezendő egyeduralmáról is, hiszen cége hatalmas rendeléseket vett fel, a gyártósorokat csúcsa járatják, hogy a felmerült többlet igényt kielégíthessék. Elmondta, hogy az 50% körüli piaci részesedés elérése a céljuk, agresszív piaci stratégiával. Ezt megerősítendő, hamarosan jelentkeznek is egy új optikai meghajtóval.

A saját optikai meghajtóiban eddig TSST elektronikát használó ASUS-t is megkérdezték, de ott sem megerősítést, sem cáfolatot nem kaptak a fenti értesülésre. Azt viszont igen, hogy egyelőre nem száll ki az optikai adattárolási területről az ASUS, ráadásul az angliai képviselet szerint jelenleg is keresett a termékvonal, kiemelt figyelemben részesített területről van szó.

Igen fontos adalék a fenti információk hitelességéhez, hogy a TSST a közelmúltban hitelezői védelmet próbált elérni, miközben némi pénzügyi nehézséggel kellett megküzdeniük. Könnyen elképzelhető, hogy az optikai meghajtók nem túl nagy haszonkulccsal kecsegtető gyártásának leállítása is a rentábilitás fenntartását célzó átstrukturálás eredménye.