Hirdetés

Kisebb lesz az idei CeBIT

A németországi Hannoverben holnap nyitja meg a kapuit a CeBIT, a világ legnagyobb informatikai szakkiállítása. A rendezvényen kiállító cégek száma évek óta folyamatosan csökken, de olyan meredeken még sosem esett vissza, mint az idén – ami a globális gazdasági krízis félreérthetetlen lenyomata. Míg tavaly 5 százalékkal volt kevesebb kiállító, mint egy évvel korábban, addig most 26 százalékos a fogyás: a 2008-as 5845 után 2009-ben 69 ország képviseletében mindössze 4300 vállalat vonul fel az iparági seregszemlén.

Fotó: Deutsche Messe AG
Fotó: Deutsche Messe AG

„A globális gazdasági válság mellett ez a szám is sikerként értékelendő” – kommentálta a rideg tényt Ernst Raue, a kiállítást szervező Deutsche Messe AG igazgatótanácsának tagja. Aki szerint egyébként elsősorban kisebb kínai, tajvani és dél-koreai hardvergyártó cégek döntöttek a távolmaradás mellett.

Immár hagyomány, hogy a rendezvényre egy vagy több, a megnyitóra meghívott híresség hívja fel a nagyközönség figyelmét: az idei díszvendég Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó, aki a Szilícium-völgynek otthont adó állam körülbelül 50 kiállítójának képviseletében lesz jelen. A színész-politikus Hannoverben fogja átvenni a németországi amerikai kereskedelmi kamara díját is, melyet „a környezetvédelem globális problémái iránti kivételes elkötelezettségével” érdemelt ki.

Ez, a zöld számítástechnika az idei CeBIT egyik fókusztémája is (igaz, már tavaly is ez volt), a másik pedig a közösségi internet.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények