Két éven belül második vezérigazgatóját rúgta ki a Symantec

Azonnali hatállyal kirúgta vezérigazgatóját az antivírus és biztonsági szoftvereiről ismert Symantec. A döntést a vállalat tegnap este, közleményben jelentette be, Steve Bennett helyét a cég élén ideiglenesen Michael Brown, az igazgatótanács egyik tagja veszi át, és egy szintén igazgatótanácsi tagokból álló bizottság – egy felsővezetőkre specializálódott fejvadász cég segítségével – azonnal nekiáll az új vezérigazgató felkutatásának.

Hirdetés

A Symantec 2012 nyarán távolította el előző vezérigazgatóját, Enrique Salemet, hogy az akkor még az igazgatótanács elnökeként tevékenykedő Bennettet ültesse a helyére. A korábban az Intuit vezérigazgatójaként és a General Electric egyik felsővezetőjeként is tapasztalatot szerző Bennett azonnal stratégiai átalakításba fogott, azért, mert úgy gondolta, hogy a Symantec a rendelkezésére álló tudással és eszközökkel sokkal jobban is tudna teljesíteni az éppen nagy változáson átmenő piacon. Kinevezésekor optimistán nyilatkozott: „Ez a harmadik állásom 35 éves üzleti karrierem alatt, és egyben ez lesz az utolsó is.” Bár akkor már 58 éves volt, valószínűleg nem gondolta, hogy már másfél év múlva nyugdíjba vonul.

Steve Bennett. Forrás: Getty Images
Steve Bennett. Forrás: Getty Images

Komoly különbség a két váltás között, hogy míg 2012-ben a hírre szárnyalni kezdtek a cég részvényei, Bennett kirúgása éppen az ellenkező hatást váltotta ki. A befektetők reagálása egybevág a nagyobb hírügynökségek által megkérdezett üzleti elemzőkével, akik szerint Bennett eltávolítása visszalépés, és egy új vezérigazgató egyáltalán nem garancia a vállalat által kitűzött, túlzottan optimista növekedési célok elérésére. A Symantec ugyanis még mindig a PC-s antivírus és biztonsági szoftverek értékesítéséből szerzi bevétele legnagyobb részét, az évek óta gyengélkedő PC-piac csökkenése azonban nem fog varázsütésre megállni vagy esetleg növekedésnek indulni.

A cég a március végével záruló pénzügyi évre a korábbinál 3 százalékkal alacsonyabb, 6,7 milliárd dolláros bevételt prognosztizál.

Hirdetés

Azóta történt

  • Csak egy SMS, és máris dől a lé

    A Windows XP támogatása április 8-án lejár, és bár a Microsoft jelezte, hogy a bankautomatákon futó beágyazott XP-k még egy ideig védve lesznek, az ATM-ek elleni támadások száma tovább emelkedhet.

  • A hagyományos vírusvédelem halott

    A Symantec egyik vezetője nyilvánosan ismerte el, hogy koncepcióváltásra van szükség a biztonsági termékek és szolgáltatások piacán.

  • A biztonsági cégek szerint a vírusirtók élnek és virulnak

    Akár hisztiről, akár marketinghúzásról van szó, a Symantec alelnöke azért kiborított egy (legalább) kisebb méretű bilit – és ez csak jót tehet a biztonsági szakmának.

Előzmények

  • Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt fizethet a Symantec

    A szoftvercégnek akár több százmillió dollárjába is fájhat, ha bebizonyosodik, hogy tisztességtelen úton jutott kormányzati szerződésekhez.