Hirdetés

Sikertelen volt a kínai magánrakéta első missziója

Ez próba most kudarcos volt, ugyanakkor gőzerővel folyik az állami támogatású fejlesztés a privát szektorban is.

A kínai LandSpace vállalkozás szombaton indította az űrbe a kínai mitológia „Vörös Madaráról” elnevezett Zhuque-1 rakétát a Góbi-sivatagban található Jiuquan űrközpontból, és az volt a cél, hogy a kínai állami tévé egyik kereskedelmi műholdját állítsák orbitális pályára. Ám a küldetés során valamilyen hiba történt, ugyanis hiába vált le normálisan az első két fokozat, a harmadik nem érte el a kijelölt pályát – a konkrét ok még nem ismert, vizsgálják a történteket.

A kísérlet a kudarc ellenére is figyelemre méltó, ugyanis fontos jele annak a (főként katonai célú) modernizációs programnak, melyet a kormány pár éve hirdetett meg, és ennek kiemelt területe, hogy a 2014-es új rendelkezések nemcsak hogy lehetővé teszik magánvállalkozások számára is a műhold-iparágba való beszállást, de jelentős mértékű együttműködési lehetőségeket is biztosítanak (írnak elő) az állami és a privát szektor között.

Az engedékenységet az motiválta, hogy a magáncégek rugalmasabbak, gyakran fejlettebb fejlesztési rendszerekkel rendelkeznek, mint az állami vállalatok. A kezdeményezés sikeresnek mondható, mivel 2014 óta több magán űrkutatási társaság is alakult műholdak felbocsátása céljából – kivétel nélkül mindegyiket olyanok alapították, akik korábban állami megrendelésre dolgozó, védelmi technológiát szállító vállalkozásoknál dolgoztak.

A szombati esemény ellenére ezek a vállalkozások eredményekről is számot adhatnak: szeptember elején két magánvállalkozás is sikeresen állította szuborbitális pályára eszközeit.

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények