Kihirdették az I-Prize innovációs világverseny győztesét

Hirdetés

A Cisco a héten kihirdette az I-Prize innovációs verseny győztesét. A két német és egy orosz résztvevőből álló csapat terve IP-alapú hálózati technológiát használ az energiafelhasználás hatékonyabbá tételére.

A Cisco 2007 októberében indította el az I-Prize versenyt, amelyre bárki nevezhetett, a világ bármely pontjáról. A résztvevők online együttműködési fórumokon közösen gondolkozhattak újító jellegű üzleti és technológiai elképzeléseikről, majd csapatokat alkotva állíthattak össze üzleti terveket. A nyertesek a Cisco berkein belül valósíthatják meg elképzeléseiket. A verseny az indítást követő első három hónapban 104 országból több mint 2500 jelentkezőt vonzott.

A győztes csapat vezetője Anna Gossen, a németországi Karlsruhe Egyetem informatikai tanszékének hallgatója. Férjével, Niels Gossennel, a németországi Alkalmazott Tudományok Egyetemének hallgatójával, valamint fivérével, az orosz származású rendszermérnök Szergej Besszonyicinnel karöltve a csapat összesen 250 000 USD várományosa, amelyet egyenlő arányban kell szétosztani a tagok között. A győzteseknek továbbá lehetőségük van arra is, hogy csatlakozzanak a Cisco csapatához.

A győztes ötlet azon a megközelítésen alapul, amely a hálózatot alkalmazza platformként az energiaigényes rendszerek átláthatóságának, felügyelhetőségének, és végső soron optimalizált vezérlésének megteremtéséhez. A győztes csapat üzleti terve pedig azzal tűnt ki, hogy ötvözte a technológiai és az üzleti modelleket.

Előzmények