Kifulladt az AMD

Hirdetés


Hector Ruiz vezérigazgató

Az Intellel a piaci részesedésért vívott kemény verseny és a költséges ATI-akvizíció miatt megszorításokra kényszerül az Advanced Micro Devices (AMD). A világ második legnagyobb processzorgyártó vállalata tegnap csökkentette az első negyedéves árbevételre vonatkozó várakozásait. A közlemény szerint a forgalom a márciussal véget érő trimeszterben 1,23 milliárd dollár volt, jóval kevesebb, mint a korábban várt 1,6-1,7 milliárd. Noha a vezetőség már az év elején jelezte: túl optimista volt a prognózisok kalkulálásakor, ekkora tévedésre a Wall Street nem számított. (Az elemzők átlagosan 1,55 milliárd dolláros árbevételt reméltek.)

A vártnál gyengébb forgalom nadrágszíj-szorításra kényszeríti az AMD-t. A takarékoskodás részeként létszámstopot hirdettek – egyelőre kizárólag a „kritikus fontosságú” üresedéseket töltik be –, és 20 százalékkal, azaz 500 millió dollárral lefaragták az éves tőkeberuházási büdzsét is. A vállalat tavaly 16 500 dolgozót foglalkoztatott. A megszorítások részleteit a végleges negyedéves jelentés április 19-i közzétételekor hozzák nyilvánosságra.

Az AMD a gyenge számokért egyértelműen az árversenyben amortizálódott árakat tette felelőssé. A cég az elmúlt három évben sikerrel támadt történelmi riválisának, a processzorpiacot magasan vezető Intelnek, és több kulcsterületen is több százalékpontnyi részesedést rabolt tőle. Az agresszív fellépés az Intelt is stratégiai felülvizsgálatra késztette, ami tavaly erős ellentámadáshoz vezetett. Az AMD most az év második felében megjelenő, négymagos Barcelona processzorok piacra kerülésétől reméli szerencséje megfordítását.

Tavaly a vállalat 166 millió dolláros veszteséggel zárta az évet, és a rossz kezdés miatt az elemzők az idei évre ennél nagyobb mínuszra számítanak. Az első negyedéves prognózisok már korábban is 155 millió dolláros veszteséggel számoltak. A Wall Street megosztott az AMD kilátásaival kapcsolatban. Van, aki szerint a most bejelentett takarékoskodás elég lesz ahhoz, hogy a cég kikecmeregjen a gödörből, mások viszont úgy látják: valamilyen forrásból – akár részvények eladásából, akár befektetőktől – pénzt kell felhajtania a kilábaláshoz.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

  • Nagy bajban van az AMD

    Óriási veszteséget hozott össze a kisebb processzorgyártó, melyet várhatóan tőkeinjekcióval kell kúrálni.

  • Kell a pénz az AMD-nek

    Újabb hitelből törleszti korábbi hiteleit a második számú processzorgyártó.

Előzmények

  • Összeborul a Sun és az Intel

    Lapértesülések szerint a két vállalat még ma bejelenti stratégiai együttműködését.

  • Európa rászállhat az Intelre

    A versenyügyi biztos kezében a döntés: hivatalos eljárás indulhat a világ legnagyobb processzorgyártója ellen.

  • Megbotlott az AMD

    Az elmúlt negyedévek sikerszériáját – ha csak átmenetileg is – megszakította az agresszív árverseny.