Kickstarter: kétmilliárd dollár hat év alatt

A Kickstarter ma jelentette be, hogy a közösségi finanszírozással foglalkozó oldal október 11-én átlépte a kétmilliárd dolláros határt. 9,5 millió támogató adott pénzt különböző ötletekre az elmúlt hat évben a 2009-es indulás óta. Tavaly márciusban érte el az oldal az egymilliárd dolárt, a másodikhoz mindössze 19 hónap kellett.

Hirdetés

Legtöbben száz dollár alatti összeggel segítik a projektgazdákat, a 25 dolláros támogatás a legnépszerűbb. A Kickstarter számításai szerint 150 millió dollár került a rendszerbe anélkül, hogy ellenszolgáltatást kértek volna érte az emberek. Ebbe nem számolták bele azokat az akciókat, amik meghiúsultak, illetve azokat sem, amelyek csúszás miatt (egyelőre) nem teljesültek.

35 ezer olyan támogató is akadt, aki ötven, vagy ennél több projektbe tett pénzt. Sőt, 49 fő ezernél is több ötlet megvalósulását segítette elő.

A legtöbb pénz játékra ment
A legtöbb pénz játékra ment [+]

A legtöbbet játékokra költötték a platformot használó emberek, 412 millió dollárt. A második helyen a technológiai fejlesztések állnak 351 millióval, a filmes tartalmak pedig a dobogó legalsó fokáig jutottak, a kétmilliárdból 302 millió ment el ilyen projektekre. A szeptemberben közhasznú szervezetté alakult vállalat egy látványos oldalt is létrehozott, ahol a statisztika szerelmesei további részleteket tudhatnak meg.

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

  • Profi USB romboló pendrive oroszoktól

    A közösségi finanszírozás révén olyan eszköz kerülhet a vásárlókhoz, ami egy életre tönkreteszi az USB csatlakozókat.

  • Biohackerek az olcsó inzulinért

    A cukorbetegek számára elérhető megoldások drágák, ezért fiatal kutatók közösségi finanszírozásban keresik a megoldást.

  • TV sorozat rovarok főszereplésével

    A zenész testvérpár szerint ez egy remek ötlet. Kevesebb sztárallűr, olcsóbb szereplők, valamiért mégsem győzhetnek.

Előzmények