Kibervédelmi egységhez toboroz az Egyesült Királyság

Hirdetés

Néhány napja jelentette be az Egyesül Királyság Védelmi Minisztériuma, hogy több száz informatikai biztonságtechnikai szakembert vesz fel tartalékos státuszba a hivatásos állomány mellé annak érdekében, hogy a közeljövőben létrehozhasson egy közös kibervédelmi egységet.

A védelmi minisztérium közleménye szerint az újonnan felvett szakemberek a civil szférában szerzett tapasztalatokat kamatoztathatják majd az új típusú, „valós fenyegetések” elleni védelemben, melyekből 2012-ben csak a kormányzati intranet ellen körülbelül 400 ezret sikerült blokkolniuk. A védelmi államtitkár hozzátette, hogy ha szükséges, az új egységet nem csak védekezésre, hanem támadásra is be fogják vetni, hiszen a modern hadviselés ma már nem csak földön, vízen, levegőben és az űrben zajlik, hanem a kibertérben is. Egy jól irányzott „kibercsapással” meg lehet fosztani az ellenséget kommunikációs rendszereik használatától, kulcsfontosságú fegyverrendszerektől és egyéb haditechnikai eszközöket, járműveket is semlegesíteni lehet úgy, hogy a támadást végző „katonák” akár több ezer kilométerre ülnek a célponttól.

Philip Hammond szerint a lehetséges támadók elrettentésére az a legjobb módszer, ha Nagy-Britannia egy támadásra, vagy gyors válaszcsapásra is képes speciális egységet hoz létre. „Parancsnokaink a jövőben a hagyományos arzenál mellett bevethetik majd a kiberfegyvereket is.” – mondta Hammond.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények