Ki vezet az egy ügyfélre jutó bevétel alapján?

Az egy ügyfélre jutó bevétel (ARPU) tekintetében a Vodafone megelőzte a piacvezető T-Mobile-t, ám a csökkenő előfizetői tábort magáénak tudó Pannon GSM e téren jobban áll – írtuk tegnap. A T-Mobile szerint más a helyzet, az egyes cégek által közölt ARPU-mutatók több okból sem összehasonlíthatók.

Hirdetés

A Vodafone-csoport által közölt féléves adatok alapján a Vodafone Magyarország forintban számolt forgalmát 38 százalékkal növelte, egyrészt az előfizetői kör bővítésének, másrészt az egy ügyfélre jutó átlagos árbevétel emelkedésének köszönhetően – jelentette be kedden a társaság. Az elmúlt 12 hónapban az egy előfizetőre jutó havi átlagos bevétel (ARPU) 5,2 ezer forintot tett ki. Összehasonlításul a T-Mobile ARPU-ja kevéssel 5 ezer forint alatt van, a Pannon GSM-é pedig közel 5,5 ezer forint, e két társaság harmadik negyedéves jelentése szerint.

A T-Mobile Magyarország álláspontja szerint a fenti adatok a nem egységes számítási metódus – főként a számításba vett ügyfélszám eltérése és a figyelembe vett időszakok különbözősége – miatt nem összehasonlíthatók. A társaság szakértői úgy vélik, további nehezíti az ARPU-k értelmezését, hogy a T-Mobile végződtetési bevételeit a cég piaci erejére tekintettel a hírközlési hatóság versenytársaihoz képest hátrányosan szabályozta. Ez egy olyan külső tényező, mely nem a T-Mobile piaci teljesítményét, hanem a hazai szabályozás hatását tükrözi. Eltérést okoz az is, hogy Pannon GSM a használatban lévő SIM-kártyák és az elmúlt három hónapban nem forgalmazó prepaid-kártyák különbségével számol, a Vodafone pedig 12 hónapra visszamenőleg számítja ezt az ARPU-mutatót. A T-Mobile saját számításai szerint, a megfelelő korrekciókat elvégezve, azaz teljes ügyfélbázisra és azonos időszakra vetítve, az ARPU terén – a végződtetési díjakra vonatkozó szabályozás hatásától eltekintve – a piacon a második, a szabályozási hatásokat tekintetbe véve pedig az első helyen állhat.

Az elvileg a mobilcégek teljesítményének egy szegmensét jelző ARPU tehát nem azonos mérce szerint készül, vagyis épp csak a konkurensek összehasonlítására nem alkalmas. Nagy vonalakban lássuk, ki hogyan számol.

A Vodafone a készülék-értékesítésből származó bevételek és a belépési díjak nélkül számított összbevételt osztja el az időszak súlyozott átlagos ügyfélszámával. A T-Mobile is az átlagos ügyfélszámot szerepelteti a képlet nevezőjében, a számláló azonban más, ott csak és kizárólag a szolgáltatásból származó árbevétel szerepel. Ez utóbbi a havidíjakból, a forgalmi díjakból és hálózaton kívülről bejövő hívásokért más szolgáltatótól kapott úgynevezett végződtetési díjból áll össze. A Pannon GSM az általa alkalmazott, úgynevezett "blended ARPU"-t úgy számítja, hogy a mobilszolgáltatáshoz kapcsolódó árbevételt (amely nem tartalmazza a készülék- és tartozék-értékesítés, illetve a szervízelés bevételét), elosztja a használatban lévő SIM-kártyák és az elmúlt három hónapban nem forgalmazó prepaid-kártyák különbségével.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint szeptember végén közel 8,4 millió mobiltelefon-előfizető volt Magyarországon, az egy évvel korábbinál közel 11 százalékkal több. A Vodafone 19,12 százalékra növelte piaci részesedését, a T-Mobile Magyarország Rt. piaci része 47,61, a Pannon GSM-é pedig 33,27 százalékra csökkent.

Azóta történt

Előzmények