Holnap indul a Ki Mit Tube következő szakasza

Kedden reggel indul a produkciós videók versenye a Ki Mit Tube-on: 8:00 órától kerülnek fel az eddig beérkezett pályaművek és bemutatkozó videók a verseny honlapjára, és ettől a pillanattól elkezdődik a küzdelem a szavazatokért, egészen a verseny első fordulójának végéig, azaz szeptember 7-ig.

Egyharmad mobilról

A főtámogató Vodafone nevében Baráth Péter márkakommunikációs igazgató elégedett az eddig történtekkel: „Igazán meggyőző eredményeket mutatnak már a Dancsó Péter győzelmét hozó zsűriválasztó szakasz statisztikái is: a verseny indulása óta feltöltött videók nézettsége meghaladta a 2,3 milliót, és a nézőink összesen közel 6 évet töltöttek a képernyők előtt e videók megtekintésével. E kijelzők 30%-a pedig mobileszközé volt.” A Ki Mit Tube statisztikáiból kiderül továbbá, hogy egy, az országban tízezreket megmozgató országos online verseny esetében, a mobileszközről indított videó-megtekintések mintegy 76%-a mobiltelefonról, 24%-a pedig táblagépről érkezik. Operációs rendszer tekintetében a mobiltelefonok esetében az Android toronymagasan vezet (82%), az iOS (16%) és a Windows Phone (1,1%) előtt, a táblagépek esetében a sorrend megmarad, de a különbségek kisebbek (Android: 63%, iOS: 35%, Windows Phone: 2%).

A Ki Mit Tube első fordulójának indulását egy újabb nyeremény bejelentésével is megfejelik a szervezők: a verseny végső győztese egy SEAT Ibiza személygépkocsi használati jogát is megkapja egy évre a Porsche Hungaria felajánlásának köszönhetően.

Az autó mellett a Ki Mit Tube nyertese a következő nyereményekben is részesül: 1 millió forint értékű médiatámogatás, egy 1 éves egyedi mobilinternet-előfizetés, illetve egy hordozható wifihotspot a Vodafone felajánlásában, egy utazás a Google New York-i Space Studio-jába, és egy promóciós videó elkészítésének támogatása a Google Magyarország felajánlásában, illetve egy Android 3D Smart LED TV és egy HDR-PJ410 videokamera a Media Markt jóvoltából.

A Ki Mit Tube további menetrendje

A produkciós versenyre szeptember 5-ig lehet nevezni a verseny weboldalán. A verseny első fordulója szeptember 7-én ér véget, a beérkezett produkciókra aznap éjfélig szavazhatnak a nézők. A középdöntő feladatait már ezt megelőzően, szeptember 1-jén kihirdetik a szervezők. Szeptember 8-án reggel kezdetét veszi a középdöntő, melybe a 99 legtöbb szavazatot szerzett produkció kerül. Itt három kategória mentén zajlik majd a szavazás, melynek eredményeképp kialakul a legnépszerűbb produkciók (kategóriánként 9-9-9) mezőnye. Szeptember 15-én a kategóriánként 9-9-9 produkciós videóból a három zsűri-csapat 3-3-3, azaz összesen 9 versenyzőt juttat tovább a döntőbe. Közvetlenül a zsűri döntésének ismertetése után, a szervezők kihirdetik a döntő feladatát. A szeptember 20-ai finálén a verseny honlapjára felkerülnek a döntős produkciók, és megindul a végső hajrá a szavazatok begyűjtéséért. A legtöbb szavazatot gyűjtő produkció megnyeri a Ki Mit Tube-ot, és elviszi a főnyereményt.

Azóta történt

Előzmények