Hirdetés

Két balesete is volt a Google autóinak júniusban

Megjelent a Google második havi jelentése az önvezető járműveinek teljesítményéről. A májusi adatok és a biciklis kacsázásával kapcsolatos esetleírás után a júniusi csalódás.

Hirdetés

Két olyan történetet elevenít fel ugyanis a vállalat, amelyek klasszikus ráfutásos balesetek, ráadásul semmi izgalmas nincs sem az alig 2 km/órával hátulról az önvezető autóba hajtó és sérüléssel nem járó, sem pedig a 8 km/órával koccanó történetben, ahol a járművek lökhárítóin karcolások keletkeztek.

Nem csak a Google kísérletezik autonóm járművekkel, többek között a Delphi autóipari beszállító is közutakon tesztel, amikor pedig júniusban a két cég autói találkoztak, majdnem balesetet okoztak. Erről azonban egy szót sem ejt a Google kimutatása, pedig igazán csak ez lett volna érdekes. Utólag kiderült, hogy a történet nem igaz, azért nem beszélnek róla.


[+]

A két koccanás, amiről rövid esetleírást közöl a vállalat abból adódott, hogy a keresőóriás autói a biztonság jegyében nem mennek át sem a sárgán, de a zöldjelzést követően sem indulnak el azonnal. Az egyik esetben 11, a másikban 17 másodperce állt Google autója, amikor hátulról belementek.

A jelentés két említésre érdemes részletet tartalmaz: a 23 darabból álló Lexus flotta mellett már 25 prototípussal kísérleteznek, előbbiek mindegyike, utóbbiak közül pedig kettő közlekedett forgalomban júniusban.

A hónap végéig 1,7 millió km távolságot tettek meg autonóm módban az autók, míg manuális módban 1,3 millió km-t vezették ezeket a 2009-es indulás óta. A jelenlegi flottával egy hónap alatt 64 ezerrel növelik az automatikus módban, forgalomban megtett távot.

A TED konferencián Chris Urmson negyedórás előadásából a résztvevők megtudhatták, hogyan látja az utat egy autonóm jármű. Az eseményen készült videót nemrégiben feltöltötték a YouTube-ra is, érdemes ebbe is belekukkantani, informatívabb és sokkal érdekesebb, mint a júniusi jelentés. Talán a júliusi mozgalmasabb lesz, ez már tartalmazni fogja, hogy Austinba is bemerészkedtek.

Azóta történt

Előzmények