Készül az internetes tévé világszabványa


Tegnap létrejött – az Ericsson, a Panasonic, a Philips, a Samsung Electronics, a Siemens AG, a Sony Corp, a AT&T, a Telecom Italia és a France Telecom kezdeményezésére és részvételével – az Open IPTV Forum, melynek tagjai internetes televíziós szolgáltatásokat kínáló vállalatok lehetnek, s célja, hogy kidolgozzanak egy egységes IPTV világszabványt. Az alapítók nevei közül egyelőre két érintett óriáscég, az Alcatel-Lucent és a Microsoft hiányzik. Szintén nem csatlakoztak még a filmstúdiók és a tévéműsorokat gyártó médiavállalkozások sem, de a fórum tagjai úgy nyilatkoztak, hogy információik szerint mindannyian készek erre a jövőben.

„A fórum nyitva áll minden olyan társaság számára, amelyeknek céljai megegyeznek a fórum céljaival s aktívan részt kívánnak venni a specifikáció kialakításában” – áll az Open IPTV Forum közleményében. A kilenc alapító tag mihamarabbi eredményeket akar, s a követelmények tisztázását és az architektúrák specifikációját szeptemberre ígérik, hogy az első protokoll-specifikációk már év végére elkészülhessenek. Véleményük szerint a különböző szolgáltatók közös szabványon alapuló, fennakadásmentes együtt-működése könnyebbé és olcsóbb teszi majd az internetes televíziózást, így a piacok megszerzése a vállalatok számára is gyorsabb és kevesebb befektetést igénylő lesz.

A részletekről csak annyit tudni, hogy a résztvevők támogatják a Digital Living Network Alliance (DLNA) munkáját, illetve az IP Multimedia Subsystem (IMS) rendszerét, melyek a fóruméval megegyező célok elérése végett jöttek létre.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények