Hirdetés

Késnek a digitális átállás pályázatai

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) ma egy pécsi sajtótájékoztatón jelentette be, hogy várhatón 2008 tavaszán írja ki a digitális földfelszíni televíziózás és rádiózás beindításához szükséges pályázatokat Az Országgyűlés hétfőn módosította a digitális televíziózásról szóló törvényt, e szerint az NHH-nak az eredetileg tervezettnél 14 hónappal később, 2008. december 31-ig kell a tendereket meghirdetnie.

A törvény alapján a pályázatok nyertesei 12 évre szóló, egyszer 5 évvel meghosszabbítható üzemeltetési jogosultságot nyerhetnek majd el. Az NHH két pályázatot ír majd ki, az egyik pályázat öt digitális televízióműsor-szóró hálózat (multiplex) üzemeltetési jogosultságának megszerzésére, a másik pedig egy a VHF sávban működő digitális rádióműsor-szóró hálózat üzemeltetési jogosultságára vonatkozik – mondta el Márton György, az NHH szóvivője.

A törvény szerint legkésőbb 2011 júniusáig kell leállítani az analóg televíziós műsorszórást – az uniós határidő erre 2011 vége –, a rádió esetében pedig az átállásnak 2014 végéig kell megtörténnie.

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények