Keresik az év internetes kereskedőjét

Idén – története során immár harmadik alkalommal – hirdették meg az Év Internetes Kereskedője Díjat, amelyet az evker.hu oldalon mostantól elérhető szavazás és a szakmai zsűri véleménye alapján legjobbnak ítélt vállalkozás nyerhet meg. A címet a nyertes egy éven keresztül használhatja, nyereménye pedig egy, a támogatók által biztosított médiafelületekből álló online kampány. A versenyben bárki részt vehet, aki online kereskedelmi tevékenységet folytat, és az internetezők szavazatukkal támogatják.

Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és az Inter-Európa Bank mint alapítók, valamint a Kirowski mint támogató 2005-ben közösen gründolta az Év Internetes Kereskedője Díjat. Az idei évtől kezdve a szervezési feladatokban részt vesz a Budapesti Corvinus Egyetem E-Business Kutatóközpontja is. 2006-ban a díjat a Vatera nyerte el, míg a szakmai zsűri a ppo.hu oldalt választotta az Év Legígéretesebb Internetes Kereskedőjévé.

Az idén szavazni szeptember 17. és október 21. éjfél között lehet. A közönségszavazás alatt nevezhető és értékelhető minden olyan, termékeit, szolgáltatásait az interneten keresztül (is) értékesítő vállalkozás, amely Magyarországon cégbejegyzéssel bír, magyar nyelvű honlappal rendelkezik, a honlapon értékesítést végez és a megrendelés a honlap felületén történik.

A szavazás után kialakult sorrend alapján a szakmai zsűri a legtöbb szavazatot kapott 30 vállalkozás közül – többkörös elbírálás után – először kijelöli az általa legjobbnak minősített 10 e-kereskedőt, majd közülük azt az egyet, amelyik megkapja a díjat. A zsűri a döntés során többek között értékeli a vállalkozások üzleti modelljeit, az elért üzleti eredményeket, a felhasználóbarát kialakítást, a fogyasztóvédelmi ismertetők minőségét és az ismertséget. A díj átadására november 8-án kerül sor.

Azóta történt

Előzmények