2019. április 22., hétfő

Gyorskeresés

Útvonal

Hírek » Café blog rovat

Kémprogrammal loptak, de nagyon bénán csinálták

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: police.hu

Egy nap alatt elfogták a rendőrök azt a szentesi férfit és társát, akik a férfi munkahelyét 20 millió forinttal károsították meg.

A Csongrádi Rendőrkapitányságra 2015. november 12-én érkezett feljelentés arról, hogy ismeretlen tettes egy csongrádi cég bankszámlájáról jogosulatlanul 20 millió forintot utalt át előző nap – írja tudósításában a police.hu. A rendőrség a feljelentéssel egy időben a kedvezményezett számláját és az azon levő összeget zároltatta. Addigra a gyanúsítottak már több mint 2 és fél millió forintot felvettek.

Hirdetés


Forrás: police.hu

A beszerzett adatok alapján a nyomozók megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével a cégnél három hete dolgozó Sz. Zsolt gyanúsítható megalapozottan. A 39 éves szentesi férfi kihallgatásán elmondta, hogy saját és ismerőse rossz anyagi körülményei miatt döntött úgy, hogy attól a cégtől szerez pénzt, ahol dolgozik. Néhány nappal korábban kémprogramot telepített a társaság azon számítógépére, amelyről az utalások történtek. Megszerezte az adatokat és társa, K. Lászlóné számlájára 20 millió forintot utalt 2015. november 11-én délután. Másnap a 32 éves szentesi nő bement a bankba, de mivel a felvehető összeg limitált volt, csak 2 millió forinthoz jutott hozzá. A pénzből bevásároltak, illetve rendezték tartozásaikat.


Forrás: police.hu

A házkutatás során a rendőrök a készpénzt és a nap folyamán vásárolt ruhákat, ékszereket lefoglalták. A gyanúsítottak beismerő vallomást tettek. A férfi és a nő ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.