Kemény átállási terhek

Hirdetés

A cégek nemcsak az adóterhek várható növekedése miatt szenvedhetnek majd, a módosítások végrehajtása ugyanis önmagában is meglehetősen költséges. A kormányzat által elhatározott pénzügyi és adminisztratív intézkedések a Magyarországon működő vállalatokat, vállalkozásokat, így gyakorlatilag az SAP minden ügyfelét érintik – közölte a Napi Gazdasággal Tóth Balázs, az SAP Hungary Kft. termékmenedzsere. A társaság persze igyekszik segíteni, hogy a felhasználók minél gördülékenyebben álljanak át. Ennek érdekében folyamatosan nyomon követik a változásokról szóló kormányzati kommunikációt, a híreket. A standard SAP-rendszer alapjainak kialakításakor – hangsúlyozta Tóth – arra törekedtünk, hogy minél kevesebb programozással lehessen a rendszerben akár jelentős változtatásokat is végezni (paraméterezés). Sajnos a mostani módosítások az intézkedési csomag összetettsége miatt a „szokásosnál” magasabb költséget jelenthetnek az ügyfeleknek és az SAP-nek is.

Ribarics Pál, az Oracle regionális banki szakértője szerint az olyan bankok, amelyek integrált informatikai rendszerrel rendelkeznek, minimális erőfeszítéssel is képesek lesznek a változások követésére. Nehéz napok, hetek elé néznek azok a pénzintézetek, amelyeknél úgynevezett szigetrendszerek működnek – mert például több, különböző informatikai rendszert használó bank egyesülésével jöttek létre. Ezeknek az intézményeknek komoly erőfeszítésbe és költségbe fog kerülni a változások követése – állítja Ribarics.

A bérszámfejtés területére vonatkozó jogszabályok hazánkban folyamatosan változnak, nem ritka, hogy egy évben 10-15 alkalommal kell frissítenünk bérügyviteli rendszerünket – válaszolta a Napi Gazdaság kérdésére Ocskay Szilárd, a bérügyviteli szoftverek vezető magyarországi fejlesztője, a Nexon Kft. ügyvezető igazgatója. Az idei – elektronikus adóbevallással kapcsolatos – változások már eddig is rendkívüli terhet róttak a fejlesztőkre és az ügyfélkapcsolatért felelős munkatársakra, s komoly kihívást jelentenek a bérügyviteli szoftverek készítőinek, mivel a feladatoknak csak a komoly programozói háttérrel rendelkező cégek tudnak eleget tenni. A most bejelentett változások miatt szükséges fejlesztéseket a konkrét jogszabályok ismerete nélkül egyelőre még nem tudjuk felmérni. A programozás szempontjából az jelenthet majd nagy munkát, ha a változásokat visszamenőleg is végig kell vezetni a szoftvereinken – jelentette ki Ocskay.

Az ügyviteli szoftverrel támogatott számviteli-könyvelési feladatok tekintetében az adótörvények ilyen mérvű és hirtelen változásai, amelyek mostanában szerepelnek a törvényjavaslatokban, a tárgykörrel foglalkozó szakembereket alapos szakmai és anyagi kihívás elé állítják – jelentette ki Tóth Márk, a PerfActa Számviteli Szolgáltató Kft. bejegyzett könyvvizsgálója. A változások adaptálása az ügyviteli rendszerekbe a programok eredeti vásárlási értékének 15–30 százalékát is elérhetik. Számunkra ez az érték forintban kifejezve több százezres nagyságrendű, amelynek egy részét kénytelenek leszünk ügyfeleinkre hárítani – közölte Tóth.

Azóta történt

Előzmények