Nem akarsz tévés csomagot, csak bizonyos csatornákat?

Hosszú-hosszú ideje, az internet szélesebb körben való elterjedése óta folyik már vita arról, hogy a jelenlegi kábeltévés szolgáltatói struktúra elavult, alapos átalakításra szorul, ám mindeddig a hagyományos üzleti modellben érdekelt szolgáltatók csak minimális és viszonylag lassú módon reagáltak erre.

Ez a folyamat akár globálisan is felgyorsulhat, ha Kanadában netalán elfogadnák a távközlési hatóság (Canadian Radio-television and Telecommunications Commission – CRTC) javaslatát, mely lehetőséget biztosítana az előfizetőknek a csomagok helyett egyes csatornákat is választani.

Hirdetés

Nem eszik olyan forrón

A múlt hét csütörtökjén előterjesztett javaslat azért még nem „atombomba”, hiszen előrelép, de még nem törné össze teljesen a hagyományos szerkezetet. Az indítvány szerint a kanadaiak számára biztosítani kellene egy alapcsomagot, de ezen felül az ügyfelek csatornánként határozhatnák meg, hogy mire fizetnek elő (pick-and-pay). Az alapcsomag a kanadai csatornákat tartalmazná (lokális adók, ismeretterjesztő programok, önkormányzati adók), és ennek árát ottani viszonyok között viszonylag alacsonyan (20-30 kanadai dollár, azaz 4200-6200 forint) határoznák meg, ám az ezen felüli kínálatért már nem csomagban kellene fizetni, hanem a megrendelő egyenként választhatna hozzá egyéb adókat. Ugyanakkor nem tiltanák meg a jelenlegi típusú csomagok árusítását sem.

A történtek előzménye, hogy maga a kormányzat kezdett el foglalkozni a kérdéssel: James Moore ipari miniszter tavaly októberben jelentette be, hogy a fogyasztók védelme érdekében megvizsgálják a pick-and-pay bevezetésének lehetőségét. Ami érdekes: habár a csomagkapcsolás feloldása gyakran nem túl előnyös a szolgáltatóknak, több ilyen cég is a javaslat mögé állt. A legnagyobb kanadai szolgáltató, a Bell például június végén nyilatkozatban jelentette ki, hogy támogatják az elképzelést, mivel az egyrészt a fogyasztói szabadságot erősíti, másrészt jót tenne a lokális adóknak, ugyanis ők már nem tudják fenntartani magukat a hirdetési üzleti modellből, ráadásul az egyenkénti csatornaválasztás új versenyt indítana meg, ami a szolgáltatások minőségének javulásához vezethet. (Kanadában egyébként már vannak kisebb szolgáltatók, akik a pick-and-pay egyfajta változatát alkalmazzák.)

Megvitatják a lehetőségeket

A javaslatban amúgy több opció is szerepel a konkrét megvalósítást illetően. Pl. meg kell oldani a saját logós külföldi adások problémáját is (ha pl. a Super Bowlt akarják nézni a kanadaiak, akkor ezt hirdetési megállapodások következtében olcsóbban tudják adni a szolgáltatók, ám a lehetséges új rendelkezések ezt a lehetőséget megszüntetnék), vagy említhetjük azt is, hogy ha az egyedi csatornák díjai folytán az előfizetők eddigi költségei megemelkednek, az megint csak kudarchoz vezethet –, de mindenesetre elindult egy nyilvános szakmai és közönségvita, és a CRTC úgy véli, ezek lezárása után jövő év decemberére be lehetne vezetni országosan az új, a konzultációk alapján véglegesített rendszert.

A helyi fogyasztóvédők ugyanakkor ezzel sem lennének elégedettek: ők a csomagkapcsolás teljes megszüntetését szeretnék elérni, mondván, hogy ha a boltban kenyeret akarok venni, ott sem feltétel, hogy tejet is vegyek hozzá.

Előzmények