Jól fedezett a Graphisoft

Hirdetés

Gyengébb forgalom mellett minden várakozást felülmúló harmadik negyedéves eredményről számolt be a Graphisoft. A cég a tavalyinál 88 százalékkal magasabb, 3,08 millió eurós nettó nyereséggel örvendeztette meg tulajdonosait. A teljes évre a tavalyinál nagyobb nettó profit várható.

Jót tett a sales-csapat megerősítése az ArchiCAD-eladásoknak, a cég vezető termékének forgalma 16 százalékkal nőtt 2004 első kilenc hónapjában. (Az ArchiCAD árbevétele a leglátványosabban Észak-Amerikában emelkedett, ahol a növekedés a harmadik negyedévben - az új, 9-es sorszámú verzió megjelentésének köszönhetően - 90 százalékos volt.) A globális értékesítés nettó árbevétele azonban euróban 4,2 százalékkal 18,42 millió euróra csökkent, a visszaesés elsősorban az egyéb termékek gyenge eladási teljesítményének és kedvezőtlen árfolyamingadozásoknak következménye. Ez utóbbi hatást azonban bőven ellensúlyozta a fedezeti ügyleteken elért nyereség, a szoftvercég pénzügyi eredménye ugyanis az egy évvel korábbi 720 ezer euróról 1,8 millió euró közelébe emelkedett. A nettó nyereség ennek köszönhetően 1,64 millió euróról 3,08 millióra nőtt, ami bőven meghaladja a NAPI Gazdaság nem egészen 2,7 milliós elemzői prognózisát.

A cég arra számít, hogy a negyedik negyedév árbevétel szempontjából a legerősebb időszak lesz, de ez együtt jár az üzemi költségek emelkedésével. A társaság várakozásai szerint az üzemi eredmény a tavalyihoz hasonló, a nettó nyereség pedig az előző évinél jobb lesz.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények