Steve Jobs nem kapott infarktust, de nyomoznak az álhír ügyében

Újabb hírbotrány zajlik Steve Jobs, az Apple vezetője körül, mivel egy, a CNN által  szponzorált weboldalon tegnap megjelent egy tudósítás, mely szerint az elnök-vezérigazgató szívrohamot kapott és kórházba szállították, ám igen hamar kiderült, hogy ez nem igaz.

Hirdetés

A nyári eset után – amikor a Bloomberg hírügynökség előre elkészített Jobs-nekrológja ment ki a netre „élesben”; igaz, láthatóan nem kész anyagról, hanem egy frissített vázlatról volt szó – a jelenlegi ügy, nyilván nem függetlenül a kaotikus gazdasági állapotoktól, most komolyabb vihart kavart, s az amerikai Értékpapír-és Tőzsdefelügyelet vizsgálatot indított a körülmények feltárására, mivel felmerült a gyanú, hogy a híradással esetleg a részvényárfolyamokat kívánták manipulálni. A tőzsdefelügyelet egyébként már az év elején háborút hirdetett az ilyen típusú spekulációk ellen, s mostani kivételesen érzékeny periódusban, a válság szélén táncoló gazdaság miatt különösen érzékenyen reagáltak az álhírre.

A hír egyébként a civil újságírásnak terepet biztosító iReport.com oldalon jelent meg, s bár csak rövid ideig, órákig volt elérhető, az Apple részvényei mégis – az egész napot figyelembe véve – 3 százalékot estek.

A CNN illetékesei azt nyilatkozták az üggyel kapcsolatban, hogy bár támogatják az iReport.com-ot, az alapszabály az, hogy az oldal a citizen journalism terepe, vagyis ők nem szólnak bele az oldal szerkesztésébe, s nem is vállalnak garanciát az ott megjelenő írások tartalmáért. A hír eltávolítása és a felhasználó jogainak megszüntetése után kísérletet tettek az illető személyazonosságának kiderítésére, ám nem jártak sikerrel.

A történtek után a szaklapok elemzéseinek középpontjába a civil újságírás helyzete került, mivel az eset arra mutatott rá szakértők szerint, hogy ha egy nagy médiavállalat, mint a CNN, adja a nevét egy ilyen oldalhoz, akkor a teljesen szűretlen tartalomközlés esetleg nem jó megoldás, mivel a logó miatt az olvasók sokkal több hitelt adnak az itt megjelent tudósításoknak, mint egy blogoldalon.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények