Jönnek a robothajók

A tengeri áruszállítás is forradalom előtt áll, egyre több nagyvállalat fejleszt gőzerővel autonóm hajóvezérlő rendszereket.

Japán legnagyobb tengeri konténeres teherszállító vállalata, a tokiói központú Nippon Yusen K.K. bejelentette, hogy terveik szerint 2019-ben kezdik meg egy teherhajóval azt a tesztet, melyben a hajót távvezérléssel irányítják Japánból Észak-Amerikába, és a fedélzeten csak biztonsági okokból lesz személyzet. A projekt végső célja a teljesen autonóm hajóvezérlés kifejlesztése, mely gyökeresen átalakítaná a tengeri áruszállítást. A programról Hideyuki Ando, a Nippon Yusen által fenntartott Monohakobi műszaki kutatóintézet vezetője számolt be szerdán egy interjúban.

Hasonló fejlesztések folynak már szerte a világon – a 334 milliárd dolláros évi forgalmú piaci szegmens résztvevői jelentős költségcsökkenést és nagyobb biztonságot remélnek az autonóm hajók megjelenésétől (a hajózásban a balesetek túlnyomó többsége emberi hiba miatt következik be). A kísérleteket folytatók között ott van többek között a világ legnagyobb bányatársasága, a Rolls-Royce holding tagja, a BHP Billiton Ltd., illetve a műtrágyagyártó világcég, a Yara International ASA is. Ez utóbbi májusban jelentette be, hogy szintén 2019-ben kezdik meg saját tesztjeiket partközeli vizeken.

A Nippon Yusen már tavaly bejelentette, hogy társultak a radarkészülékeket gyártó Furuno Electric vállalattal, valamint a kommunikációs berendezéseket készítő Japan Radio, illetve Tokyo Keiki cégekkel, hogy olyan technológiákat dolgozzanak ki, melyeket baleset-megelőzésre lehet felhasználni.

A japán versenytársak, a Mitsui O.S.K. Lines Ltd. és a Kawasaki Kisen Kaisha Ltd. szintén folytatnak hasonló, a kormány által is támogatott fejlesztéseket, de ők még nem nyilatkoztak arról, mikor kezdik meg a teszteket.

Azóta történt

Előzmények