1982. január 22.

A Microsoft és az Apple Computer megállapodnak arról, hogy a Microsoft egy irodai csomagot fejleszt a Macintosh számára – ennek eredményeképp jött létre többek között a Multiplan táblázatkezelő. Az egyezség szerint a redmondi cég 1984. január 1-jéig hasonló szoftvert nem dobhatott piacra.

Hirdetés

 

Multiplan

Azóta történt

  • 1984. január 24.

    Az Apple Computer részvényeseinek közgyűlésén Steve Jobs bemutatja az 1979 óta fejlesztett Macintosh számítógépet. A monokróm monitorral rendelkező gépben egy 32 bites, 7,83 MHz-es órajelű Motorola MC68000 processzor volt, 128 KB RAM, 64 KB ROM tartozott hozzá, beépítve egy 400 KB-os, 3,5 colos floppymeghajtót tartalmazott és egérrel is lehetett használni. A 2495 dolláros kezdő áron adott Macintosh volt az első igazán sikeres grafikus felhasználói felületet használó számítógép.

  • 2007. január 30.

    A Windows XP megjelenése után több mint öt évvel a Microsoft piacra dobja új operációs rendszerét, a Windows Vistát. Ugyanezen a napon került a boltokba az irodai programcsomag új verziója is, az Office 2007.

  • 2001. február 5.

    A Microsoft bejelenti, hogy a következő irodai csomag, az Office 10 for Windows hivatalos neve Office XP lesz, a következő operációs rendszert pedig Windows XP-nek fogják hívni (az XP az experience – élmény – szó rövidítése).

  • 1955. február 24.

    Green Bayben, az USA Wisconsin államában megszületett Steven Paul Jobs, az Apple egyik alapítója. A milliárdossá lett cégvezető Steve Wozniakkal és Ronald Wayne-nel közösen 1976-ban hozta létre az Apple Computert, amely az irányítása alatt dobta piacra korai történetének legsikeresebb termékét, az Apple Macintosh számítógépet, majd az ezredforduló után az iPod zenelejátszót, az iPhone-t és az iPadet.

Előzmények

  • 1996. január 16.

    A Microsoft bejelenti, hogy 133 millió dollárért felvásárolja a Vermeer Technologies Inc.-t, így a vállalat birtokába kerül a Vermeer legfontosabb terméke, az egy évvel korábban bevezetett webszerkesztő program, a FrontPage. A szoftvert 2003-ig fejlesztették, és 2006-ig volt része az Office-csomagnak, amikor is két újabb programmal váltották fel.

  • Gigantikus résztvevők csatlakoznak a fontos kiberbiztonsági kezdeményezéshez

    A Paris Callt az alapítás pillanatától kezdve támogatja a magyar kormány, most pedig újabb hatalmas cégek léptek be a "klubba".