Itt az Apple negyedéves pénzügyi jelentése

Az Apple kiadta a 2016 második negyedévre vonatkozó fiskális pénzügyi jelentését. Ez az időszak a januártól márciusig tartó időszakot öleli fel (a cupertinóiak máshogy számolnak), amelyben 50,6 milliárd dollár bevételre tettek szert, ez jelentősnek mondható visszaesés a tavaly ilyenkor mért 58 milliárd dollárhoz képest. Ennek eredményeképpen a nettó nyereség is csökkent, 13,6 milliárd dollárról 10,5 milliárd dollárra. A visszaesés oka a iPhone-ok, Macek, iPadek iránti egyre gyengülő kereslet. Okostelefonból például 16 százalékkal kevesebbet értékesítettek, számszerűsítve ez 51,19 millió darabot jelent (egy évvel korábban még 61,2 millióról számoltak be), az iPhone-okból származó bevétel így majd 8 milliárd dollárral esett vissza (40,28 milliárd dollárról 32,86 milliárd dollárra).


[+]

Az Apple-nél arra számítanak, hogy ez a nem éppen jó irányba haladó folyamat a következő negyedévben is folytatódni fog. A cég szerint az iPhone 6 és 6 Plus nagyon keresett volt a nagyobb kijelzők miatt, ám ezzel egyszerűen nem tudnak lépést tartani a legújabb generáció tagjai. Amerikában 10 százalékkal, Kínában és Ázsiában pedig 26 illetve 25 százalékkal csökkent a termékek iránti kereslet, ellenben Japánban 24 százalékkal nőtt az almás mobilok iránti vágy. Az iPad továbbra sem teljesít jól, 12,6 millióról 10,25 millió darabra mérséklődtek az értékesítések, a Mac gépeknél pedig 4,6 millió helyett 4,03 millió fogyott.

Az Apple Watchot, Apple TV-t és iPodod felölelő "egyéb termékek" kategóriában már jobb a helyzet, 1,69 milliárd dollár helyett 2,19 milliárd dollár ütötte az Apple markát. A következő negyedévben a cupertinóiak 41-43 milliárd dolláros bevételre számítanak, emlékeztetésképpen 2015 harmadik negyedévében még 49,6 milliárd dollárnyi forgalmat generáltak.

Azóta történt