Ötéves az Informatikai Biztonság Napja

Keleti Arthur főszervező programismertetőjével és a kiemelt támogatók bemutatásával ma egy sajtótájékoztatót tartottak a szervezők a szeptember 24-i ITBN 2009-ről. Az idén már ötéves eseményre, ahol 43 előadás foglalkozik majd az aktualitásokkal, a támogatók jóvoltából továbbra is ingyenes a belépés, de csakis előzetes online regisztrációval lehet majd bejutni reggel 8 órától a budapesti Cinema City Arénába.

A rendezvényen egyébként RFID- és mobilkódrendszer segíti – az előzetes várakozások szerint – ezer résztvevő gyors regisztrációját, és lehetőség lesz arra is, hogy mindenki megtalálhassa az épületben azt, akivel személyesen szeretne találkozni. A keresést érintőképernyős terminálok segítik. Mindenki nyakában ott lesz az alapadataikat tartalmazó mobilkód képe is, amely más telefonok kamerájával lefényképezve névjegyadatokká tud átalakulni, ez is segítheti a tartós személyes kapcsolatok kialakulását.

Elsősorban olyan szakértők, vállalati döntéshozók és informatikai biztonsági szakemberek látogatására számítanak a szervezők, akik munkájuk révén kötődnek ehhez a szakterülethez, kíváncsiak az informatikai biztonsági piac új szolgáltatásaira és termékeire. Az előadások látogatásával a minősített szakemberek a nekik előírt idei CPE pontokat is begyűjthetik.

A részletes program a rendezvény honlapján megtekinthető.

Azóta történt

Előzmények