Már zuhan a Föld felé a Progressz teherűrhajó

Hirdetés

Mint a híradásokban tegnap már szerepelt, a kedden, a kazahsztáni Bajkonurból felbocsátott teherűrhajó, a Progressz (M-27M) 59 nem tudott dokkolni célállomásán, a Nemzetközi Űrállomáson (ISS), majd irányíthatatlanná vált, lassan elkezdett pörögni a tengelye körül, és nem tervezett pályára állt.

Úgy tűnik, már a kezdet kezdetén kudarcot vallott a misszió, ugyanis a Progressznek már a keringési pályára állítása is sikertelen volt, a Szojuz hordozórakéták 30 kilométerrel túllépték a kijelölt pályát. Ezek után a kapcsolódáshoz használt öt antennából legalább kettő nem nyílt ki. Az oxigént, üzemanyagot és élelmiszert vivő teherszállítónak eredetileg hat óra repülés után kellett volna csatlakoznia a nemzetközi űrállomáshoz, ahol jelenleg három orosz és két amerikai űrhajós, valamint egy olasz űrhajósnő tartózkodik.

A pörgés és az önálló pályára állás miatt az orosz repülésirányítók nagyon nehéz helyzetbe kerültek, mivel csak percekig férnek hozzá az űrhajó kommunikációs rendszeréhez (amely valószínűleg maga sem működik megfelelően), és ez, úgy tűnik, nem elég a szükséges pályamódosításhoz. Ma már azt közölték hivatalosan is, hogy egyre kevesebb a remény az irányítás átvételére, az űrhajó nagy valószínűséggel rakományával együtt lezuhan: „Csak a csoda segíthetne” – fogalmazott az egyik repülésirányító.

A helyzet még most is változik, óráról órára, de a híradások szerint a cél most már az, hogy a légkör alsó rétegeit várhatóan egy hét alatt elérő űrhajót a műholdaknál és egyéb űreszközöknél már megszokott módon úgy irányítsák, hogy annak nagyobb része elégjen a légkörben.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények